Az Újpest macedón gólgyárosa

Enisz Bardhi 21 éves kora ellenére bizonyította, világhírű futballista válhat belőle.

Bardhi az idei szezonban a Magyar Bajnokságban 12 gólt szerzett, így az Újpest legeredményesebb játékosa volt, de e mellett hazája válogatottjában is eredményes volt. A felnőtt válogatottban többször játszott, míg az U21-es csapattal történelmet írtak, mivel kijutottak az Európa Bajnokságra. Az EB-n a középpályás 2 gólt is szerzett.

Az U21-es Európa Bajnokságon Macedónia 1 pontot szerzett, így nem jutott tovább a csoportból, a szerbek elleni 2-2 -es döntetlen után a Nemzeti Sportnak adott interjút a macedón futballista.

Enisz Bardhi beszélt arról is, hogy milyen egy délszláv rangadó, illetve arról, miben különbözik a macedónok mentalistása a magyarokétól. Az Újpest játékosa viszont könnyedén Spanyolországban köthet ki a nyár végén.

– Háború dúlt a pályán?
– Kemény csata volt – válaszolta a Nemzeti Sportnak az albán származású, ám Szkopjéban született Enisz Bardi, aki a Lengyelországban zajló U21-es Európa-bajnokságon szerepel Macedóniával.

– A múlt kitörölhetetlen?
– Jó néhány rúgást kaptam, ment a kiabálás, provokáció, férfias küzdelem volt, de nem lepett meg. Ez teljesen normális, a futball, a mérkőzés része, nem pedig a délszláv háború hagyatéka. Ugyanakkor az országok közti viszony miatt valóban más volt a találkozó légköre, harcoltunk a győzelemért. Ha Jugoszlávia két utódállama játszik egymással, az mindig rangadó mindkét fél számára.
– A játékvezető nem vette észre?
– Dehogynem! Meg is adta a gólomat. Így adtam vissza. Nem megyek bele rugdosódásba, inkább a játékommal akarom bosszantani az ellenfelet. Nagyon boldog vagyok, hogy gólt szereztem, pláne hogy a családom is ott volt a lelátón – szeretném, ha büszkék lennének rám a szeretteim. Jól ment a játék, de a csapat az első, a győzelem a legfontosabb, sajnálom, hogy csak döntetlent értünk el. Többet érdemeltünk volna, igaz, ennek a szerb válogatottnak a nagy része alkotta az U20-as csapat magját, amely két éve világbajnokságot nyert.

– Mennyire lehet kizárni a történelmet egy ilyen mérkőzésen?
– Sok mindent tudok a háborúról, a szüleim rengeteget meséltek, emlékszem, hogy a koszovóiak tömegesen hagyták el az otthonukat, a határon álltak a csomagjaikkal, és várták, hogy beléphessenek egy olyan országba, ahol letelepedhetnek, békére lelhetnek. A háborúnak szerencsére vége, de azért bennünk van az érzés, az életünk részévé vált. Az viszont csak rajtunk múlik, hogyan viszonyulunk a múlt eseményeihez.

– Ön hogyan viszonyul hozzá?
– A lefújás után kezet ráztunk egymással, sok sikert kívántunk a másiknak. Ami történt, szomorú, de nem élhetünk gyűlölettel a szívünkben. Ráadásul profi futballisták vagyunk, voltak szerb csapattársaim, az Újpestnél Nebojsa Vignjevics személyében szerb edzőm van, a származásunk nem jelenthet problémát. Nem beszélünk a halálról, a szörnyűségekről, akikkel a futballpályán találkozom, azoknak nincs közük a múlt vérengzéséhez. Akik embereket öltek, rossz emberek voltak. Én így látom a világot: vannak jó és rossz emberek. Mások vallása, hovatartozása nem érdekel, felőlem származhat valaki Szerbiából, Macedóniából, Albániából, Magyarországról, attól még lehetünk jó barátok.

– Macedónia története során először szerepel nagy tornán. Hogyan éli meg, hogy tagja a csapatnak?
– Fantasztikus, pedig nem indult jól a selejtező, az első mérkőzésen három nullára kikaptunk Izlandon. De remek az edzőnk, nagyszerűen tud motiválni, a többiekkel egymásért küzdünk. Aztán sorra nyertük a találkozókat, tizenkét mérkőzésen maradtunk veretlenek, számos csúcsot állítottunk fel, és az utolsó fordulóban Szkopjéban huszonkétezer szurkoló előtt Skócia ellen kiharcoltuk a részvételt, még Franciaországot is megelőztük. Életem végéig megmarad bennem az az eufória.

– A felnőttek között hatszor lépett pályára. Milyen együtt játszani Goran Pandevvel?
– Megtisztelő, elvégre a macedón futball legendája. Jó srác, rendkívül közvetlen, sokat segít. Beszélget a fiatalokkal, támogat minket, mindig azt mondja, élvezzük a játékot, elérkezik a mi időnk. De mondhatnám Ilija Nesztorovszkit vagy Alekszandar Trajkovszkit is. Az U21-es csapat jó eredményei ráadásul reménnyel tölti el az embereket, bíznak bennünk, hogy általunk javulhat a felnőttválogatott teljesítménye is. Én pedig hálás vagyok az edzőknek, hogy lehetőséget adtak, és értékelik a kemény munkát.

– Három éve futballozik Újpesten. Miben más a macedónok mentalitása, mint a magyaroké?
– A legfőbb különbség talán az, hogy a magyar gyerekek remek körülmények között edzhetnek, megvan mindenük: cipő, mez, kiváló minőségű pályák. Ezzel szemben Macedóniában sok a probléma, távolról sincsenek ilyen jó lehetőségek, nincs meg minden a fejlődéshez. Ezért mi azzal kompenzálunk, hogy a végsőkig hajtunk egymásért, a győzelemért, kettőzött erővel küzdünk mindenért, szívvel-lélekkel harcolunk, hogy jobbak legyünk, és megteremtsük magunknak a jobb lehetőséget.

– Szereti Budapestet?
– Nagyon! Csodálatos város, ha egyszer elhagyom, biztosan visszatérek még.

– Miért? Elhagyja?
– A célom, hogy folyamatosan fejlődjek. Imádok futballozni, arra törekszem, hogy napról napra jobb legyek. Ha jön egy előrelépési lehetőség, nyilván elgondolkodom rajta. Ugyanakkor jó látni, hogy erősödik az Újpest, ennek a csapatnak előrébb kell végeznie a tabellán, már csak a múltja miatt is. Remélem, jönnek a sikerek!

– A kérdés már csak az, hogy önnel vagy ön nélkül? A spanyol élvonalba feljutó Levante érdeklődéséről hallani.
– Nagyszerű lenne Spanyolországban játszani, olyan klasszisok ellen, mint Lionel Messi, Neymar vagy Cristiano Ronaldo. Az álmom válna valóra. Talán elérkezett a váltás ideje. De konkrétumokról még szó sincs, nem búcsúzkodom Újpesttől. Rengeteget köszönhetek a klubnak, bárhogy is alakuljon a sorsom, mindig előkelő helyet foglal el a szívemben.

– Szóval?
– Imádom Újpestet, de ha ilyen lehetőség érkezik, nem szeretném, hogy elússzon. Óriási lépés lenne számomra.

 

Facebooktwittergoogle_pluspinterestlinkedintumblrmail
rss

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.