Az első olyan balkáni ételeket árusító hely Budapesten, amely a street food grillezésre épít, éppen úgy, ahogy az a félszigeten megszokott. Nagy reményekkel látogattunk el tehát a Ráday utcai Cevap Grillbe, ahol az egyik tulajdonossal, Strahinja Jovanovic-al beszélgettünk. És egyben az is kiderült, honnan ered a leskovaci hagyományok szerinti készítési és sütési módszer.

Mikor nyitottátok meg és honnan jött az ötlet?
Július elején nyitottunk, tehát csupán két hónapja. A másik tulajdonossal, aki a szakácsunk egyben, úgy döntöttünk jó lenne kialakítani egy balkáni ételeket kínáló helyet, mint amilyenek  nálunk Szerbiában és szerte a Balkánon működnek. Ahol. gyorsan, finomat lehet enni elérhető áron. Persze, ez egy sétálóutca, van egy terasz rész ahol le lehet ülni és kényelmesen elfogyasztani, de sokan csak lepénybe töltve kérik egy jó kis ajvárral, hogy útközben elfogyaszthassák.

Tehát kifejezetten ilyenben gondolkodtatok?
Igen, nyitás előtt ugyanis felmértük a kínálatot, és láttuk, hogy van több balkáni étterem, de ilyen grillező egy sem akadt. Ugyanakkor nem mindenkinek van ideje beülni egy étterembe és ott órákat eltölteni.
De fontos volt, hogy amit készítünk, az valóban jó legyen mindenben: alapanyagban, sütésben, mennyiségben és árban is. Szóval igen, szándékosan akartunk egy street food jellegű helyet nyitni, mivel balkáni konyhában ilyenre  nincs példa Magyarországon.

Miért a Cevap nevet választottátok?
Mert a magyarok sokkal jobban ismerik a csevapot, mint a pljeskavicát, illetve rövidebb és könnyebben kiejthető a név. Ezzel kapcsolatban több embert is megkérdeztünk és úgy tűnik Magyarországon ez a legismertebb balkáni étel.

Honnan vannak az alapanyagok?
Az alapanyagok mind Magyarországról vannak, a hús 100% marhahús és saját, leskovaci receptúra alapján készítjük. Egyébként szintén különlegesség, hogy minden alkalmazottunk szerb (mindenki tökéletesen beszél magyarul).

Milyenek a visszajelzések és egyáltalán kikből kerül ki a vevőkör?  Több a magyar vendég vagy inkább turisták jönnek?
A visszajelzések alapján nagyon szeretik az ételeinket az emberek, a magyarok mellett a turistáknak is nagyon ízlik. Mindenki elégedett az ételeink minőségével és ez nagyon fontos számunkra. A Ráday utcában mindig sok a külföldi mindig, de a vendégeink zöme magyar.

Mi a terv a jövőre nézve?
Szépen fokozatosan akarjuk építeni a Cevap Grillt, szeretnénk később több bisztrót is nyitni a városban. Gondolkozunk food truck megoldáson is, amivel fesztiválokra, rendezvényekre tudnánk járni..

Mindig kihangsúlyozod, hogy ez leskovaci grillezés, mit is jelent ez, mitől híres?
Szerbiában nagy hagyománya van a grillezésnek és ennek a központja lett a dél-szerbiai Leskovac városa. Ez nem csak magát a ütést jelenti, hanem a csevap elkészítését is, tehát egy komplex folyamat. Mára ez egyfajta márkanév lett, ami minőséget jelent, ezért is káthatjátok sok helyen Szerbiában kiírva, hogy ez leskovaci grill.

És ez hogy alakult ki egyáltalán?
1972-ben Belgrádba látogatott II. Erzsébet brit királynő és vendéglátója, Tito marsall az egyik vacsorán csevappal kínálta, amit egy leskovaci grillező mester, Dragi Bure készített és ez annyira megtetszett az uralkodónak, hogy elutazása előtt maga kérte, hogy még egyszer szolgáljanak fel csevapot. A nagy siker után Tito minden ismert vendégét Dragi Bure (Miodrag Gligorijevic) csevapjával kínálta, így terjedt el a híre és egyre többen keresték fel, hogy ellessék a fortélyokat.

CEVAP GRILL
Budapest, Ráday utca 1-3