Beszámoló: Zágrábban néztük a VB döntőt

A BALKANINFO.hu a Jelasics bán téren, Zágrábban nézte a futball Világbajnokság döntőjét.

Miután hosszabbítás után Horvátország legyőzte Angliát az elődöntőben, úgy gondoltuk, hogy ekkora lehetőséget nem szabad kihagyni, így hát vasárnap reggel autóba ültünk és elindultunk Horvátország fővárosába, Zágrábba. Nagyjából 4,5 óra után meg is érkeztünk a 800 ezres városba, ahol már délelőtt mindenki kockás mezben volt. Mi civilben voltunk és azonnal ránk is köszöntek, hogy “Bonjour” – mondván, aki horvát, az piros-fehérben van.

A hatalmas eső ellen pedig Karlovacko sörrel védekeztünk, majd elindultunk a belvárosba, ahol már 4 órával a mérkőzés kezdete előtt sokan voltak. A Jelasics téren kihelyezett óriás kivetítő előtt már az első sorok meg is teltek. Egy gyors csevap után mi is megpróbáltunk bejutni a tömegbe (már horvát színekben), hogy a legjobb hangulat közepén legyünk. A horvát dalok már mentek, amit nem csak az idősek, de a fiatalos is teli torokból énekeltek. A tömegben több magyarral is találkoztunk, akik szintén a VB döntőt jöttek megnézni, de volt olyan is aki a horvát nyaralását szakította félbe, hogy a legjobb helyen lássa a mérkőzést.

A VB-döntőt bár Franciaország 4-2 -re megnyerte Horvátország ellen. Az első félidőben a horvát egyenlítésnél felgyúltak a tüzek és kb egy liter sör ömlött a nyakunkba. Miután lefújták a mérkőzést először mindenki szomorú volt, hiszen hazájuk egy lépésre volt a világ trónjától, sokan sírtak is. Aztán mindenki rájött, hogy az ezüstérem is hatalmas eredmény, sőt …

A mérkőzés után Zágráb utcái megteltek a szurkolókkal és mindenki ünnepelt, énekelt és táncolt. Az egész város együtt örült a horvát válogatott sikerének. Az autók dudáltak, az ember ordítottak. Különleges élmény volt részt venni ebben, szavakkal nehéz leírni, mi is történik pontosan. Egy pár óra erejéig mi is horvátokká váltunk … Ha három szóban össze lehetne foglalni az estét, az ez lenne: GYŐZELEMMEL FELÉRŐ VERESÉG 

  

Facebooktwittergoogle_pluspinterestlinkedintumblrmail
rss

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.