Észak-Macedónia egyre közeledik

Megszavazta a macedón parlament az alkotmánymódosítást pénteken késő este, így a nyugat-balkáni országot a jövőben Észak-Macedóniának fogják hívni. A szavazást egész nap halogatták, végül a 120 tagú parlament 80 képviselője szavazott igennel, 39 pedig nemmel arra, hogy megváltoztassák az ország alaptörvényét.

A jobboldali ellenzék legnagyobb pártja, a Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) szerdán bejelentette, hogy nem vesz részt a parlamenti vitában, és azonnali szavazást követelt. A frakció akkor bejelentette, hogy mindenképpen az alkotmánymódosítás ellen fognak szavazni, így nincs értelme a további vitának. Az ellenzék legalább 9 képviselőjének támogatása nélkül viszont nem lett volna meg az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados többség.

VÉGÜL TÖBB JOBBOLDALI KÉPVISELŐ A PÁRTFEGYELMET MEGSZEGVE IGENNEL ÁTSZAVAZOTT.

Zoran Zaev balközép kormányfő korábban kijelentette, amennyiben első körben nem sikerül módosítani az alaptörvényt, előrehozott választásokat fog kezdeményezni.

Első körben a macedón parlament egyszerű többséggel elfogadta a megállapodást, és ezzel az Észak-Macedónia nevet is, de a következő lépcsőfok, hogy népszavazást tartottak az egész folyamatról. Ezen a nagy többség a névváltoztatás mellett szavazott, azonban nem volt meg az érvényességhez szükséges 50 százalékos részvétel. Mivel csak véleménynyilvánító népszavazásról volt szó, Zaev azt kommunikálta, hogy ennek ellenére is a parlament elé viszi a kérdést, ahol kétharmados többség kellett az alkotmánymódosításhoz.

Macedónia miniszterelnöke, Zoran Zaev (középen)
Az alkotmánymódosítás több hónapot is igénybe vehet, de innentől macedón részről már nincs akadálya a névváltoztatásnak, és az euróatlanti integrációnak. Az EU általános uniós ügyekben illetékes miniszterei június végén hagyták jóvá, hogy Macedóniával 2019 júniusában megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások, és a NATO is júniusban hívta meg tagjai közé Macedóniát. A görög parlamentnek is el kell fogadnia a névváltoztatást, ami szintén nem lesz egyszerű, mivel sokan ellenzik.
Facebooktwittergoogle_pluspinterestlinkedintumblrmail
rss

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.