5,3-as erősségű földrengés rázta meg csütörtökön Montenegró, Albánia és Koszovó határvidékét.

A rengés hipocentruma Montenegróban, öt kilométeres mélységben volt, de a szerbiai szeizmológiai intézet szerint a rezgést a több mint 400 kilométerre fekvő szerb fővárosban, Belgrádban is érezni lehetett.

A földrengést nyolc utórengés kísérte, ezek 1,9 és 3,4 közötti erősségűek voltak.

A montenegrói hatóságok szerint néhány kéményben, illetve régebbi épületek homlokzatán keletkezett kár, nagyobb károkról vagy sérültekről nem tudnak. Podgoricában is pánik tört ki, az emberek az utcákra szaladtak. A károkról egyelőre nincsen információ.

A Balkánon elég gyakoriak a földrengések, 1963-ban Szkopjében volt az eddigi legnagyobb erősségű (6,9). A földrengés során ezren meghaltak és több mint 200 ezren elvesztették otthonukat.