Görögország kifelé tart a gödörből ?

A görög kormány azzal számol, hogy idén már minimálisan nő a gazdaság teljesítménye az eddig várt szerény zsugorodás helyett – közölte a görög miniszterelnök.

Alekszisz Ciprasz úgy fogalmazott, hogy „idén szerény gazdasági növekedést sikerül elérni” részben az idegenforgalmi ágazat várakozásokat felülmúló teljesítményének a hatására. A miniszterelnök konkrétumokat nem mondott, de a kormány eddig a GDP szerény csökkenésére számított.

Az október elején nyilvánosságra hozott jövő évi költségvetési tervben az áll, hogy idén a hazai össztermék (GDP) 0,3 százalékkal zsugorodik, jövőre viszont már 2,7 százalékkal nő.

Egy görög intézet szerint a GDP 0,5 százalékkal csökken idén a júliusban várt 1 százalékos gyengüléssel szemben. Jövőre 1,5-2 százalékos gazdasági növekedést vár a gazdaságkutató, míg a kormány és az ország hitelezői ennél lényegesen nagyobb, 2,7 százalékos növekedéssel számolnak.

A 2008 végén kezdődött recesszió óta eltelt időszakban a görög GDP negyedével csökkent.

Facebooktwittergoogle_pluspinterestlinkedintumblrmail
rss

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.