Hol az ellenzék ? Éppen sörözik és kártyázik !

Miközben Albániában, a parlamentben államfőt választottak, az ellenzéki pártok egy nagy sátorban söröztek és kártyáztak. 

Nagy nap volt Albánia modern történetében május 3-a: a kisebbik kormánypárt jelöltjét, Ilir Metát államfővé választotta a Kuvendi, az albán parlament. Nem ment ez egyszerűen, négyszer futottak neki, az első alkalmakkor nulla elnökjelölttel, azaz a kormányzó Szocialista Párt (PS) és koalíciós partnerei sem jelöltek senkit elnöknek. Ennek pedig az volt az oka, hogy Edi Rama miniszterelnök hajlandó lett volna az ellenzéki Demokrata Párt (PD) körül csoportosuló ellenzék javaslatát meghallgatva konszenzusos jelöltet állítani. Csak sajnos az ellenzék már február közepe óta bojkottálja a parlamentet, és ilyen egyszerű trükkel nem lehetett őket visszacsalogatni. Háromszor próbálták, nem jött be, negyedszerre hát benevezték Ilir Metát, aki korábban volt már miniszterelnök is, őt pedig az ellenzék távolmaradása mellett a kormánypártok megválasztották államfőnek.

Itt még tüntetett az ellenzék, azóta inkább bojkottál mindent. (a képen Lulzim Basha a Demokrata Párt elnöke)

Az ellenzék a kivonulással egy időben, még februárban felállított egy negyed focipálya nagyságú sátrat Tirana egyik főútján, a miniszterelnöki hivatal előtt, és azóta ott várják, hogy Rama miniszterelnök lemondjon. A sátorba tekintve kiváló a hangulat, a demokrata párti képviselők a sörpadokon kártyáznak, pizzáznak. Albániában júniusban tartanak választásokat, de az ellenzéki pártok nem is neveztek a választásokra.

 

Facebooktwittergoogle_pluspinterestlinkedintumblrmail
rss

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.