Kéthetes expedícióra indulnak magyar madarászok azzal a céllal, hogy feltérképezzék Albánia megmaradt nádasait a fülemülesitke után kutatva.

A 2016-os felmérések alapján Albánia fontos vonuló és telelő területe a sitkének. Mivel a balkáni költőállomány az 1980-as évekre felmorzsolódott, természetvédelmi vonatkozású akcióba kezdett az albán madártani egyesület, és a Kiskunsági Madárvédelmi Egyesület. Az együttműködés eredményeképp 2017 tavaszán az élőhelyek kerültek térképre, most pedig a helyszínek jelentőségét mérik fel.

Észak-Albánia legjobb állapotban fennmaradt nádasában, a Buna-folyó mellett végeztek madárgyűrűzéseket. Ezen a területen 449 fülemülesitkét jelöltek és 22 magyar visszafogást regisztráltak.

A magyar-albán együttműködés keretében hazánk szinte egész területéről, megközelítőleg évente 70-80 fő önkéntes vesz részt a kezdeményezésben. A tervek szerint Tiranában kap majd helyet egy fotókiállítás, mely az eddigi munkát mutatja be, valamint a felhívja a figyelmet Albánia természetvédelmi értékeire.