Korábban írtunk róla, hogy hivatalos lett az albán nyelv Macedóniában, de azóta az elnök visszaküldte a törvénytervezetet. 

A macedón parlament új törvényt alkotott, mely alapján az egész országban hivatalos lenne az albán nyelv, de a törvényt az elnök, Gjorge Ivanov visszaküldte, így egyelőre még nem lett két hivatalos nyelv Macedóniában. Ha a parlament újra megszavazza a törvényt, akkor az elnöknek kénytelen lesz aláírnia.

A “nyelvvita” mellett a névvita szála is folyik. Görögország évek óta blokkolja Macedónia NATO és EU csatlakozási szándékát az ország neve miatt. A két ország miniszterelnöke a közös beszélgetés során megállapodott, hogy elkezdik megoldani a névvitát és Görögország hajlandó támogatni Macedónia nyugati orientációját, ha megváltozik pár dolog …

Ilyen például a szkopjei Nagy Sándor repülőtér és az ország közepén áthaladó autópálya. Utóbbinak már meg is van az új neve, Barátságnak fogják hívni a Macedóniát Görögországgal összekötő utat. A legnagyobb változás Macedónia nevét érheti, több változat is született, de talán a legvalószínűbb az Új-Macedónia. Ám ezt sem a görögök, sem a macedónok nem támogatják. Több tízezer görög tüntetett Thesszalonikiben Macedónia ellen, ők azt akarják, hogy északi szomszédjuk nevében a “Macedónia” szó egyáltalán ne szerepeljen. Napvilágot látott pár statisztika (régebbi, 10 éves) Macedóniában, mely szerint a lakosok nagy része (72%) csakis úgy csatlakozna a NATO-hoz, ha ez a név megmaradhatna.