Megszűnik a határ Albánia és Koszovó között ?

Albánia és Koszovó egyre szorosabbra fűzi viszonyát. 

Vámuniót hoz létre Koszovó és Albánia, a pristinai parlament szerda késő este pedig jóvá is hagyta az erről szóló megállapodást. A megállapodás értelmében Koszovó és Albánia azonos vámokat vet ki a más országokból származó azonos termékekre, a két ország között pedig megszűnik a vámkötelezettség.

Emellett a képviselők jóváhagyták azt a határozati javaslatot is, amely megszüntetné az ellenőrzést a két ország határán. A javaslattevők szerint ez nem azt jelenti, hogy megszűnne a határ, csupán megkönnyítenék az emberek közlekedését a két ország között.

A szerbek nem tetszésüket fejezték ki, ugyanis szerintük ez előrevetíti a két ország egyesülését. Szerbia nem ismeri el Koszovót független államként. Albániának rég óta nagy terve, hogy egyesítse azokat a területeket, ahol albánok élnek. Koszovónak a több, mint 90%-a albán nemzetiségű, szerbek csak szétszórva élnek az országban, habár magukénak tekintik. A Nagy-Albánia terv minden szomszédos országot érintene, legfőképpen Macedóniát és Montenegrót. Macedónia lakosságának közel 1/3-a albán és éppen ők is vannak kormányon (SDSM-vel). Az országban egyszer már majdnem hivatalos nyelv is lett az albán. 2001-ben véres háború zajlott az országban és a két nemzet között a mai napig elég feszült a viszony. Montenegróban nincsenek ilyen jó helyzetben az albánok, de az ország déli részén jelentős számban élnek.  A Balkán határainak újra rajzolása könnyen de-stabilizálhatja a térséget, ami akár háborúhoz is vezethet.

Facebooktwittergoogle_pluspinterestlinkedintumblrmail
rss

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.