Őfelsége Stefan, Montenegró és Macedónia hercege

Hogy sosem hallottál róla? Pedig a Vatikánban bíborosok fogadták, bejáratos királyi családokban, ott volt minden társasági eseményen.

Hogy ki ő valójában? Stefan Cernetic egy csaló, akit a minap letartóztattak az olasz hatóságok, miután éveken keresztül azt állította magáról, hogy Montenegró és Macedónia hercege. Most azonban véget ért a királyi élet, egy év nyomozás után ugyanis az olasz rendőrség őrizetbe vette az eredetileg olasz származású csalót.

Cernetic nem csupán állította magáról, hogy herceg, hanem hamis papírokat is gyártott, hogy ez igazolja. Sőt, rendelkezett királyi pecséttel, különböző diplomáciai dokumentumokat készített magának, saját honlapján pedig fotókkal, családfával és királyi portrékkal támasztotta alá a származását. Aktív szereplője volt az arisztokrata életnek, így rendszeresen adományozott kitüntetéseket.

Emellett pedig a látszatra is adott: egy fekete, királyi zászlóval ellátott Mercédesszel turnézott Európában és egy tiszteletbeli konzult is foglalkoztatott, hogy a látszólagos hivatalos ügyeit intézze.

Érdekes módon egészen 2016-ig kellett várni arra, hogy a rendőrség látókörébe kerüljön a férfi, és így is egy évre volt szükség, hogy letartóztassák. Ehhez egyébként az kellett, hogy egy olasz hotelnek feltűnjön, hogy a herceg szállodai tartózkodására sehonnan nem érkezik pénz. A hotel vezetősége felkereste a macedón nagykövetséget az ügyben, és mivel ott még soha nem hallottak a nemlétező hercegükről, szép lassan fény derült a csalásra, aminek a vége az lett, hogy idén júniusban végre a rendőrség elkapta őt és a konzult is.

Hivatalos oldala itt, életútját pedig Fb oldalán lehet nyomon követni.

 

Facebooktwittergoogle_pluspinterestlinkedintumblrmail
rss

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.