Szófia legrégebbi épülete, Szent György templom (Rotunda)

Tény, hogy Szófiában nem olyan sok a történelmi látnivaló, de így is vannak említésre méltó helyek, mint a Szent György templom, avagy Rotunda.

Szófiában járva feltűnhet, hogy a történelemnek a legtöbb helyen a közelmúltja látható az 1,3 millió lakosú városban. Kommunista stílusú épületek, szobrok és házak tömkelege. Sokan nem is veszik észre, hogy Szófia már a római korban is fontos hely volt és ennek emlékeit a mai napig őrzi a bolgár főváros. A legrégebbi épület, ami a mai napig is áll, az a Szent György templom, amit még a 4. században építettek.

A másik neve a Rotunda, mivel köralakú a templom, amit még a rómaiak építettek. Szófia római kori neve egyébként Serdica (ejtsd Szerdika). A templomban pedig 12.-13.-14. századi freskók vannak, de van olyan is, ami több, mint 1000 éves. Az ottomán időszakot ugyanúgy megszenvedte a Szent-György templom, mint ahogy a legtöbb balkáni templom, a helyreállítására pedig csak a 20. században került sor.

Ha szeretnél ellátogatni a templomba, csatlakozz 2020 tavaszi bulgáriai utazásunkhoz, mely során felfedezzük Plovdiv és Szófia látnivalóit is, de ellátogatunk a Rilai-kolostorhoz is! A részletekért írj nekünk: balkaninfo.hu@gmail.com

Facebooktwitterpinterestlinkedintumblrmail
rss

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük