Több ezren vonulnak a srebrenicai békemenetben

Idén is több ezren vesznek részt a srebrenicai békemenetben, amely szombaton indult a bosznia-hercegovinai Tuzla melletti Nezuk faluból, és hétfő este érkezik meg Srebrenicába, ahol kedden a huszonkét évvel ezelőtti mészárlásról emlékeznek meg. 

A mintegy ötezer résztvevő 110 kilométert tesz meg három nap alatt, ellentétes irányban azt az útvonalat, amelyen a srebrenicai muszlimok 1995-ben menekültek a tömegmészárlás elől.

A srebrenicai mészárlás 22. évfordulója alkalmából kedden tartanak megemlékezést a Srebrenicától északra fekvő Potocari faluban kialakított emlékhelyen. Ennek keretében 70 újonnan azonosított áldozatot temetnek el.

A kelet-boszniai Srebrenica a boszniai háború idején az ENSZ védelme alatt állt. A boszniai szerb csapatok 1995. július 11-én elfoglalták a várost, és a holland ENSZ-békefenntartók tétlensége mellett mintegy nyolcezer muzulmán férfit és fiút elhurcoltak, akiket a következő napokban lemészároltak. A vérengzést a hágai Nemzetközi Törvényszék népirtásnak minősítette, a történteket a második világháború óta Európában elkövetett legszörnyűbb mészárlásnak tartják.
Facebooktwittergoogle_pluspinterestlinkedintumblrmail
rss

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.