Turistastop a szlovéniai Bledben

A horvátországi Dubrovnik után a Szlovéniában található Bled is korlátozza a turisták számát.

Elkerülő utak, parkolóházak építésével, a településre érkezők jobb tájékoztatásával akarja a turisták özönét csökkenteni a magyarok által is közkedvelt szlovéniai üdülőhely. Tomaza Roglja újonnan megválasztott elnök, aki január elsejétől veszi át a szervezet vezetését, új stratégiát akar elfogadtatni annak érdekében, hogy az alig hétezer fős települést ne fojtsa meg az évi mintegy egymillió látogató. A szállodák ugyanis még karácsonykor és újévkor is teltházzal működnek.  A következő nyolc évre azt tervezik, hogy új utakat és parkolóházakat építenek, valamint szabályozzák a Bledi-tó körüli sétány forgalmát. Az ötletgazda azt ígéri, az építkezések alatt nagyobb figyelmet fordítanak a turisták tájékoztatására és sokkal több biztonsági őrt alkalmaznak majd.

Bledet a minőségi turizmus irányába akarják mozdítani, amihez sok időre lesz szükség. Bled néhány része már így is kiváló idegenforgalmi helyszín. A városkát egyedülálló természeti környezet veszi körül és hagyományai, valamint történelme is kiemelkedővé teszi. A szolgáltatások már most is magas színvonalúak, és az új elnök megnyugtatásképpen kijelentette, hogy nem szeretnének elit turistacélponttá válni.

Facebooktwittergoogle_pluspinterestlinkedintumblrmail
rss

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.