Fedezd fel Belgrád legszebb helyeit, köztük a Nándorfehérvári várat és Zimonyt is. Emellett ellátogathatsz a Galambóci várba és hajókázhatsz a festői szépségű Vaskapu-szorosban.

BELGRÁD
A túra során felfedezheted a szerb főváros legszebb látnivalóit, köztük természetesen a magyar történelem egyik legfontosabb helyszínét, a Nándorfehérvári várat (Kalemegdan), ahol megtudhatod az 1456-as nagy törökök elleni győzelem titkait is. Nem maradna ki Belgrád belvárosának legszebb helyei sem, ahogy a Balkán legnagyobb temploma a Szent Száva templom sem.
Belgrádban megismerkedünk a szerb kultúrával, történelemmel és a gasztronómiával is. Az esti városba pedig könnyű beleszeretni éjszakai élete és hangulata miatt. 

 

ZIMONY
Bár Zimony Belgrádhoz tartozik fizikailag, de látványosságai miatt mindenképpen érdemes külön említeni a csodálatos Duna-part, hangulatos sétánya és a Millenniumi torony miatt is, melyet a honfoglalás 1000. évfordulójára építettek.

 

GALAMBÓCI-VÁR
A kicsit keleties, kicsit nyugatias Belgrád után ellátogatunk a Duna mentén álló, festői szépségű Galambóci-várba, mely fontos erőd volt a törökök elleni küzdelemben és a magyar történelem szempontjából is fontos helyszín. Nem mellesleg a várat nemrég felújították, így most szebb, mint újkorában! 🙂 

ĐERDAP NEMZETI PARK ÉS A VASKAPU-SZOROS
A Duna menti kalandok folytatásaként újabb természeti látnivalót csodálhatnak meg a résztvevők, ugyanis egy élmény hajókázáson veszünk részt a Djerdap Nemzeti Parkban, avagy a Vaskapu-szorosban, így kényelmesen, pihentetve figyelhetjük meg a környező hatalmas hegyeket és a Dunát. 

 

MIÉRT UTAZZ VELÜNK?

 Az ismertebb látnivalókon túl megmutatjuk a térség rejtett értékeit, elviszünk olyan helyekre is, ahova másképpen nehezen jutnál el. A Balkánhoz személyesen kötődve többet tudunk a régióról, így nem csak a „kötelezőket” tudhatod meg, hanem mindazt ami színesíti, gazdagítja a térség megértését: helyi ízeket, szokásokat, történeteket.Az élményekre helyezzük a hangsúlyt, biztosítva elegendő szabadidőt a területek önálló felfedezéséhez is.

 

 

 

RÉSZLETEK:

UTAZÁS:
Budapestről Belgrádig és vissza Flixbus menetrend szerinti busszal
Oda: Szeptember 9. Indul: Budapest Népliget 8:30 Érkezik: Belgrád 16:30
Vissza: Szeptember 11. Indul: Belgrád 16:30 Érkezik: Budapest Népliget: 22:30 

SZÁLLÁS: Belgrád belvárosa 2 éjszaka
Kings Hotel Suites: 4 csillagos Hotel, modern, saját fürdőszobás, kétágyas szobákban. A szállás a belvárosban van és a reggelit tartalmazza. Egy fős jelentkezés esetén társítjuk (azonos nemű és lehetőség szerint azonos korú szobatárs)

ÉTKEZÉS: 2. nap reggeli és ebéd  3. nap reggeli

RÉSZVÉTELI DÍJ:  83.900 Ft. ami minden alábbit tartalmaz:

– 2 éjszaka szállást Belgrádban
– külön kisbuszos utazást Zimonyba, a Galambóci várba és a Vaskapu szorosba
– az alábbi étkezéseket: 2. nap reggeli és ebéd, 3. nap reggeli
– magyar nyelvű idegenvezetés és asszisztencia az út teljes ideje alatt
– hajókázást a Dunán a Djerdap Nemzeti Parkban 

Az ár nem tartalmazza: biztosítás, további étkezések, belépők, Flixbus buszjegy (oda-vissza jelenleg csak 10.000 Ft/fő) 

FIZETÉSI RÉSZLETEK:
30.000 Ft. jelentkezéskor
53.900 Ft. július 9-ig

Lemondási feltételek:

Az indulás napjától számított 45 – 30 nap közötti lemondás 20.000 Huf / fő bánatpénz megfizetése mellett történhet. 30 és 14 nap közötti lemondás 40.000 Huf / fő bánatpénz megfizetése mellett történhet. 14 napon belüli lemondásra nincsen lehetőség. Amennyiben a túra meghiúsulna, úgy a befizetett összeg visszautalásra kerül.

JELENTKEZÉS: Jelentkezni a balkaninfo.hu@gmail.com mailen tud, válasz üzenetben küldjük az utalási adatokat.

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK:
Fizetőeszköz, fizetés: szerb dinár, forinttal nem lehet fizetni. Dombornyomott kártyával általában lehet fizetni (de kisebb boltokban és kisebb éttermekben nem)
Pénzváltás: Nem érdemes itthon dinárt venni a rossz árfolyam miatt, Belgrádban számos  helyen lehet forintot dínárra váltani
Okmányok: Érvényes személyi igazolvány vagy útlevél
Árak: Nagyjából megegyeznek a budapesti árakkal