A minisztercseréről szóló bejelentés váratlan volt és indoklás nélkül maradt. Fatmir Xhafaj, vagyis a baloldali kormány korábbi igazságügy-minisztere, majd 19 hónapon át belügyminisztere valóban rengeteg támadást kapott, de mindig minden vádat visszautasított, és úgy tűnt, hogy Edi Rama kormányfő is kitart mellette.
A két fő kritika az volt egyébként vele szemben, hogy az 1959-es születésű jogász már a kommunista rezsimben is nagy ember volt, állítólag még „vallatóként” is dolgozott, féltestvére, Agron pedig drogkereskedő, több mint hét év börtönbüntetésre ítélték Olaszországban.
Az ellentmondásos politikus azonban éppen azért volt mégis népszerű, mert a „Törvény ereje” elnevezésű akciósorozat közben komoly csapásokat mért az albán maffiára. Emiatt maga a miniszterelnök is rendre elismerően nyilatkozott Xhafaj teljesítményéről, ugyanakkor jelezte: nagyobb gyorsaságot és jelentősebb eredményeket vár utódjától. Albánia egyébként speciális helyzetben van, az ország lakossága számára jelentős jövedelmet jelent a drogtermesztés és a csempészés, de az unió jelentős összegeket is fordít ezek felszámolására is.
A pénzt nem ingyen adja az unió, Albánia a NATO tagja, és az európai uniós tagság várományosa. Brüsszel többször felszólította a balkáni országot, hogy lépjen fel határozottabban a korrupció és a szervezett bűnözés, azon belül is a kábítószer-kereskedelem ellen.
Edi Rama már meg is nevezte Sander Lleshit, az új belügyminisztert, ő korábban a hadsereg tábornokaként szolgált, folyékonyan beszél németül, és Németországban, illetve az Egyesült Államokban tanult.
(index.hu)