A srebrenicai népirtással kapcsolatos, tíz évvel ezelőtti ítélet felülvizsgálatát kérte Bosznia-Hercegovina a hágai Nemzetközi Bíróságtól – ezt Bakir Izetbegovic, a háromtagú boszniai államelnökség bosnyák tagja jelentette be. 

A hágai bíróság 2007-ben megállapította, hogy a boszniai városban a mintegy 8 ezer muzulmán meggyilkolása népirtás volt, de felmentette Szerbiát a bűnösség felelőssége alól.

– A szándék a felülvizsgálatra azt célozza, hogy kiderüljön az igazság arról, mi történt több mint húsz évvel ezelőtt, és felfedjük a részvételét és a felelősségét a Szlobodan Milosevics rezsimnek – fogalmazott Bakir Izetbegovic.

A bosnyák politikus bejelentette, hogy új, döntő bizonyítékot találtak arra, hogy Szerbia bűnös, és ezt át is adják a Nemzetközi Bíróságnak. A felülvizsgálatot az eljárás lezárásától számítva tíz éven belül lehet kérelmezni, és ez a határidő most jár le.