Bosznia és Hercegovina lakossága 800 ezer fővel csökkent az utóbbi huszonöt évben. A népességcsökkenés egyik oka, hogy az 1991 és 1995 között dúló háborúban körülbelül 100 ezren vesztették életüket, több százezren pedig elmenekültek. A másik pedig az, hogy az utóbbi években nagy mértékű volt az elvándorlás.
A 2013-as népszámlálás eredményeit csütörtökön – két és fél évvel az adatfelvétel után – közölték. A késésnek politikai okai vannak: a 3 államalkotó nemzet – a bosnyákok, a szerbek és a horvátok – képviselői nem tudtak megállapodni a cenzus alapvető kérdéseiről sem. Már a felméréskor elkészítésekor felmerült a dilemma, hogyan is kellene alkalmazni a boszniai, a bosnyák, illetve a muszlim megnevezéseket.
A Szarajevóban közzétett adatok szerint Bosznia és Hercegovinának 3 531 159 lakosa volt 2013-ban. Az 1991-es népszámláláskor még 4,3 millió volt.
A népszámlálási adatok szerint a föderációban 2 219 220-an, a Szerb Köztársaságban 1 228 423-an, míg az úgynevezett brckói körzetben 83 516-an élnek. A lakosság 50,11 százaléka bosnyák, 30,78 százaléka szerb, 15,43 százaléka pedig horvát.
A Szerb Köztársaság nem fogadja el a cenzus eredményeit. Kifogásolják például, hogy a külföldön élő bosnyákok adatai is szerepelnek a felmérésben, holott ők elhagyták az országot, adataik felhasználásával pedig nem hiteles kép alakul ki az ország nemzetiségi összetételéről.