Memi pasa fürdője Pécs egyetlen ma is látható hammamja, sajnos már ez is romos állapotban látható, de így is érdemes ide ellátogatni. 

Memi pasa fürdője (Memi Pasa Hamam fürdő) Pécs öt nevezetes török kori építményei közé tartozik, amelyet töredékes állapotban állítottak helyre. A szabadon látogatható maradványok a mai Ferencesek utcája végén álló Ferences templom mellett találhatók. A török korban a fürdő mellett valószínűleg Memi pasa dzsámija, medreszéje, valamint Szolimán aga lakóházai is itt álltak.

A fürdő padlója alatt volt a fűtőrendszer, amellyel a helyiségeket és vizet melegítették. Az előcsarnokban díszes csorgókút, a falak mellett méretes ülőpadok voltak. Az előcsarnok utáni keskeny helyiségben faragott díszítésű falikút, mosdómedence, ülő- és pihenőpad volt. Az ezt követő, nagyobb teremben pihenőpadok voltak, a bejárat mellett pedig egy nyolcszögű köldök kő, amelyet masszírozásra használtak. A kupolás épületbe hatszögű nyílásokon keresztül jutott be a természetes fény. Ezek nagy része rekonstruált formában ma is látható.

A műemléken álló tábla szerint a fürdőt a 16. évszázad harmadik negyedében emelték. A 17. század közepén Evlija Cselebi török világutazó és történetíró három fürdőt említett meg pécsi látogatása alkalmával: Memi pasa, Ferhád pasa és Kászim pasa fürdőjét. A Memi pasa fürdőjéről ezt írta: “Memi pasa dzsámija közelében van Memi pasa fürdője, kellemes szép épületű meleg fürdő, melynek fürdőszolgái, mint a nap, olyan tenyerűek…”