Sveti Stefan egy parányi sziget Budva közelében, melyen kis halászfalu volt. Néhány halászház és egy kis templom alkotta hosszú évszázadokon keresztül, nevét utóbbiról kapta.
A 15. században török csatahajók törtek be az Adria ezen részére. Az elsődleges célpont Budva és Kotor volt. A török csatahajók a mostani városi strand helyén levő kikötőben horgonyozta le. Egy helyi nemes – Pastrovic – támadást szervezett a törökök ellen. Sikeresen vissza is verték törököket és visszafoglalták a területeket. Ekkor úgy döntöttek, hogy erődöket építenek a tengerpartra. Budva után Sveti Stefan lett a következő erőd.
A 15-17. században a kialakulóban lévő erődöt a Velencei Köztársaság tovább erősítette, jelentős kikötő és kereskedelmi város volt. A 19. századra 100 ház, 3 templom és 400 lakos volt a szigeten, ám a 20. század közepére szinte kihalt a sziget – a lakosság vagy háborúzott, vagy kimenekült Amerikába. 1954-ben mindössze 20 lakos maradt, ekkor kiürítették és hotelvárossá alakították, teljesen átadva az idegenforgalomnak.
2009-ben a szingapúri Aman Resort 30 évre kibérelte az egész szigetet és egy 5 csillagos luxusszálloda-szigetet alakított ki az egykori halászfaluból, így jelenleg csak a szálloda vendégei tartózkodhatnak a szigeten.