Podgoricában, Montenegró fővárosában szerdán felavatták Josip Broz Tito egykori jugoszláv államfő szobrát.

A szobor felállításáról még október végén döntött a főváros, amely így akart emlékezni Podgorica felszabadulására. Amint Ivan Vuković podgoricai polgármester elmondta, nem jugó nosztalgiáról van szó, hanem így akarják kifejezni: „az ország hű marad az antifasiszta irányhoz”. A politikus kijelentette:noha Tito rendszere nem volt demokratikus, „de az alternatívája még keményebb lett volna”

A montenegrói televízió beszámolója alapján a mai szoboravatáson mind Vuković polgármester, mind Predrag Bošković védelmi miniszter jelen volt. 

A Vijesti podgoriciai napilap tudósítása szerint az avatáson Zuvdija Hodžić montenegrói akadémikus arról beszélt, hogynoha Tito szobra csak most tért vissza, de „Tito soha nem hagyta el Podgoricát”.

A montenegrói tudós „népünk legnagyobb fiának“ nevezte az amúgy horvát-szlovén származású Titót.

Miközben Podgorica, amit egykoron eleve Titovgradnak hívtak Jugoszláviában, Titónak szobrot avat, az egykori jugoszláv térségben folytatódik a titótlanítás.

Tavaly nyáron például szélsőjobboldali nyomásra Zágráb főpolgármestere a Horvát Nemzeti Színház előtti teret átnevezte Tito térről Horvát Köztársaság terére –, pedig Franjo Tuđman elnöknek, aki nagy tisztelője volt Tito marsallnak, az volt a kérése, hogy a Tito-szobrok és a róla elnevezett közterek maradjanak meg. Ma kérését csak leginkább Fiumében és Isztriában tartják meg: a két vörös régióban, ahol sehol sincs Tuđman-szobor, még vannak Tito utcák és terek.

Forrás: azonnali.hu