A világ érdeklődésének középpontjába került egy apró, ezerfős bosnyák falu. A nyugat-boszniai Jezeróról nevezték el ugyanis azt a krátert, ahová a NASA új marsjárója éppen három hónappal ezelőtt leszállt.
Elméletileg régebben a község határán éppen egy olyan alakú tó állt, mint amilyen alakú a Jezero-krátert kitöltötte több milliárd évvel ezelőtt. A helyieket, annyira meglepte ez a hír, hogy eleinte nem is akarták elhinni, hogy a megkeresés valódi (álhírnek hitték), márpedig olyannyira valódi volt, hogy a NASA ezen szándékáról még külön levélben is tájékoztatta a kicsiny falu polgármesterét.
A név kétszeresen is beszédes, ugyanis azon kívül, hogy a (Marsnak ezen a részén egy hasonló alakú tó állt, mint amilyen régen Jezero határában,) hanem maga a jezero szó is több délszláv nyelven is azt jelenti, hogy tó. A Jajca nevű várostól mindössze pár kilométerre található község és környéke páratlan természeti adottságokkal rendelkező területeknek örvend, így nem is csoda, hogy azok az amerikai turisták, akik éppen emiatt a hír miatt mentek oda, ámulva nézték ezt a háború óta elszegényedett többségében kedves nyitott emberek által lakott kis ékszerdobozt.