Belgrád legszebb helyi, történelmi várak, a legdélebbi magyarlakta település, a Vaskapu-szoros gyönyörű vidéke – ez volt a program a 2025-ös Belgrádi élményhétvégén. Az utazás útibeszámolója olvasható alább.
1. NAP: BELGRÁD FELFEDEZÉSE 1. RÉSZ (Nándorfehérvári vár, Knez Mihailova)
Az október 23-26. közötti utazás első napján a reggeli órákban repülővel az AirSerbia járatával félóra alatt Belgrádba repültünk. A csomagok lerakása és a tehcnikai eligazitás után el is indultunk a Nándorfehérvári vár felfedezésére. A várban megismerhettük a város és a vár történelmét, különböző helyszíneit, kapujait, illetve két templomát a Ružica templomot, ahol a csillár töltényekből áll, illetve a gyógyvizéről híres Sveta Petka templomot. Természetesen az 1456-os Nándorfehérvári diadal titkait, történéseit is megismerhettük helyi magyar idegenvezetőnk, Nóra elmesélésen keresztül. Megnéztük, ahol a Duna és a Száva találkozik, a Pobednik győzelmi emlékművet, majd egy ebédszünet után, mely során sokan megismerkedtünk a szerb csorba levessel, rakijával, sörökkel, folytattuk Belgrád felfedezését a Knez Mihailova sétálóutcán. A sétálóutcán barangolva megcsodálhattuk a szerb főváros épületeit, miközben a város történelmével és kultúrájával ismerkedhettünk meg. A Köztársaság tér megtekintése után pedig a Zsolnay kerámiával díszített Moszkva Hotelt is meglátogattuk. A délutáni órákban elfoglaltuk a szobákat és szabadidő/pihenő következett. Este közös vacsorán vettünk részt Belgrád bohém negyedében, a Szkadarlija-ban. A Dva Jelena (két szarvas) étteremben nagy mulatozás vette kezdetét, ahol az utasok átélhették milyen egy igazi szerb vacsora. A bőséges vacsora során a szerb gasztronómiával is megismerkedhetett mindenki. Volt szerb sonka, sajtos pite, urnebesz, kajmak, ajvár, saláta, csevap, ustipci, különböző grillezett húsok és desszertnek almás pite. Emellett folyt a sör, a bor és a rakija, miközben a zenészek hosszan szórakoztatták a csapatot. Mindenki felszabadultan élvezhette az estét és az igazi helyi kafana hangulatot.
- Nándorfehérvári vár felfedezése
- Csapatunk a várban
- Ruzica templom
- Duna és a Száva találkozása
- 1456-os nándorfehérvári diadal
- Utcazenész bácsi szerb népviseletben
- Köztársaság tér
- Vacsora a bohém negyedben
- Szerb bőség tál
2. NAP: SZENDRŐI VÁR, SZÉKELYKEVE
A második nap egy könnyed nap vár ránk, de számos érdekeséggel. Az első állomásunk a Szendrői vár volt, de előtte útközben megismerkedtünk egymással. A vár története nagyon érdekes és számos magyar kapcsolódása is van (itt tartották fogva Hunyadi Jánost és Lászlót, itt halt meg Kinizsi Pál). A vár és a város súlyosan megsérült, amikor 1941-ben felrobbant a lőszerraktár, de azért így is megéri ide látogatni, főleg hogy szuper a kilátás a Dunára és a környékre. Ezután gyorsan megérkeztünk a legdélebbi magyarlakta településre, Székelykevére, ahol a Dani étteremben először egy finom ebéden vettünk részt, illetve megismerhettük, a falu történetét és hogy hogyan kerültek székely magyarok ide. Ebéd után egy hangulatos sétára indultunk, a jó levegőn, csendben és nyugalomban pedig megismertük Székelykeve legszebb helyeit, a Szent István templomot, a tájházat és a székelykaput is. A délutáni órákban visszatértük Belgrádba és mindenkinek jutott idő pihenésre, barangolásra.
- Szendrői vár
- Szendrői vár
- Szendrői vár
- Ebéd Székelykevén
- Ebéd Székelykevén
- Szent István templom, Székelykeve
- Séta a faluban
- Tájház Székelykevén
- Csapatunk a székelykapunál
3. NAP: GALAMBÓCI VÁR, VASKAPU HAJÓKIRÁNDULÁS
Az utazás harmadik napján a sokak által várt program következett, a Dunán, a Vaskapu-szorosban való hajókázás. Az első megállónk a frissen felújított Galambóci vár volt, ahol a vár történelmének megismerése után, mindenki egyénileg barangolhatta be a vár tornyait, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a Dunára. A vár történelmében számos magyar kapcsolódás is van. Ezután a kikötőbe indultunk, ahonnan egy hajókiránduláson vettünk részt a Vaskapu-szorosban. A svédasztalos ebéd után mindenki élvezhette a pihentető programot. Szerencsére az idő is szuper volt, így a hajókirándulást tiszta éggel és napsütéssel élvezhette mindenki csodás őszi színekkel körülvéve. Először a Traianus-táblát nézhettük meg, majd Decebal hatalmas kőfejét lehetett látni a Duna romániai szakaszán. Külön kérésre még a Széchényi emléktáblához is ellátogatott a hajó, hála az idegenvezetőnknek. A Vaskapu-szorosról, a Dunáról is számos érdekességet lehetett megtudni az utazás során.
A szuper hajókirándulás után vissza utaztunk Belgrádba, este még egy búcsú sétára, vacsorára, sörre indultak többen.
- Galambóci vár
- Rozgonyi Cecília
- Galambóci vár
- Galambóci vár
- Decebal kőfeje
- Őszi színekben a Vaskapu
- Halászok a Dunán
- Hajókirándulás a Vaskapu-szorosban
- Naplemente felülről
4. NAP: BELGRÁD 2. RÉSZ (Tasmajdan, Szent Száva templom, Avala, Zimony)
Sokan kihagyják Belgrád további látnivalóit, mi nem így tettünk. A negyedik napon először a Tasmajdan parkba látogattunk, ahol megismerkedtek az utasok a park történetével és látnivalóival. A park végén található Szent Márk ortodox templomban és a mellette levő orosz ortodox templomban éppen mise volt, így abba is bepillantást nyerhettünk. A régi TV székházat is megnéztük, melyet 1999-ben bombáztak. Ezután a Balkán legnagyobb ortodox templomához, a Szent Száva templomhoz látogattunk, ahol mindenki egyénileg csodálhatta meg a kívül-belül pompás vallási helyet.
Ezután az Avala-hegyre látogattunk, ahol először az Ismeretlen katona sírját, majd a híres Avala TV-tornyot tekintettük meg. Az Avala TV-torony a belgrádiak egyik ikonikus épülete, melynek első verzióját az 1999-es NATO bombázás során semmisült meg. A TV toronyba fel is mentünk, ahonnan be lehetett látni az egész fővárost és környékét, mely csodás őszi pompában tündökölt.
A következő megállónk a magyar történelem szempontjából is fontos Zimony volt, ahol Hunyadi János is elhunyt. A hangulatos Duna menti városrészben megnéztük az 1896-ban épült Millenniumi tornyot, ahonnan szép kilátás nyílt a ma már Belgrádhoz tartozó negyedre. Ezután az utasok szabadidő során is felfedezhették Zimonyt és egy záró ebédet is mindenki megejtett. Élményekkel tele utazhatott vissza mindenki.
- Szent Márk templom – Tasmajdan
- Orosz ortodox templom
- Szent Száva templom
- Szent Száva templom
- Szent Száva templom
- Ismeretlen katona sírja az Avala-hegyen
- Avala TV torony
- Kilátás a TV toronyból
- Zimony, Millenniumi torony
A Belgrádi élményhétvége + Vaskapu, Galambóc utazást minden évben megrendezzük. Tarts velünk 2026-ban!
Az utazás társszervezője a Szerbia Magyarul.
Köszönjük az utasoknak a részvételt, reméljük tetszett és várunk titeket szeretettel a következő utazásainkon!
Az utazásról készült fotógaléria a linkre kattintva nézhető meg.






































