Filmjeiben bátran nyúl olyan témákhoz, melyek tabunak számítanak (balkáni háború, cigányok helyzete), érzelgősség helyett azonban az emberi sorsokra helyezi a hangsúlyt, szatirikus tükröt állítva minden érintett elé.  Nem véletlen, hogy szinte az összes filmje vihart kavart és támadták minden oldalról.  Filmjei kultikusnak számítanak, érzékletesen mutatja be a balkáni feelinget, ebben nem kis szerepe van a zenének – felkarolta Goran Bregovic fúvósegyüttesét, melyek a mozik védjegyévé váltak.

Bosnyák származása ellenére önmagát szerbnek vallja, ám leginkább-jugoszlávnak, hiszen az egységes délszláv állam híve. 2005-ben áttért az orthodox hitre és felvette a Nemanja nevet. A váltást egyszerűen magyarázta: ’ OK, 250 évig muzulmánok vagyunk, de korábban ortodox voltunk, és mélyen mindig szerbek voltunk, a vallás nem változtatott. Mi csak muszlimok lettünk, hogy túléljék a törököket.

Többször támadják, hogy művészi válságba került, nem tud megújulni, ezekre azonban mindig alkotásaival válaszolt. Cannes-ban kétszer is elnyerte az Arany Pálmát, de megnyerte a berlini és velencei fesztiválok nagydíját is.

1954. november 24-én született Szarajevóban bosnyák családban, Kusturica önéletrajza szerint a család szerb gyökerű, erről hiteles adatok nem elérhetők. Prágába kerül a híres FAMU főiskolára, ahol a szakma olyan kiválóságai tanultak annak idején, mint Miloš Forman, Jiří Menzel.

Karrierje amolyan kusturicásan indul: a szarajevói televíziónak forgatott kisfilmjét hosszú éveken át nem vetítik, mivel az akkori Jugoszláviában tabunak számító témákat feszeget.

A nemzetközi vérkeringésbe már első játékfilmjével berobban, az Emlékszel Dolly Bellre?  ismertté tette. A Magyarországon a „szerb Megáll az idő”-ként is emlegetett dráma főhőse, Dino az 1960-as évek Szarajevójában él egy szükséglakásban szüleivel és testvéreivel. Az apa vakbuzgó kommunista, fiait is ennek szellemében próbálja nevelni, ám Dinót az eszméknél sokkal jobban érdekli egyik haverja szépséges barátnője, Dolly Bell.

A rendező következő munkája, A papa szolgálati útra ment már Cannes-ban diadalmaskodott. Kusturica egy kisfiú szemszögén keresztül mutatja be a személyi kultusz világát, ahol a rendszer kiszolgálójából hamar a rendszer ellensége válik, akit kényszermunkára küldenek. Felesége azt mondja a fiuknak, hogy „a papa szolgálati útra ment”. A hasonló sztálinista törvénysértéseket feltáró magyar alkotások drámai hangvétele helyett Kusturica inkább a groteszk eszközeivel él.

Kusturica következő filmje, a Cigányok ideje úgy kötődik a valósághoz, hogy közben el is szakad tőle: gyerekkereskedelemmel foglalkozó cigány szereplői mese és valóság határán állnak. Történetüket a művész hol szinte már bűnügyi, hol pedig melodramatikus hangvétellel adja elő, melyhez a zenei hátteret Goran Bregović autentikus szerzeményei és eredeti roma dalok szolgáltatják.

Ezután az  Ivo Andrić-mű, a Híd a Drinán megfilmesítésére készült, ám félbehagyta a nagyszabású vállalkozást. Ajánlatot kapott ugyanis az Amerikai Egyesült Államokból, ahol két évig a Columbia Egyetemen tartott előadásokat. Ezután megpróbált visszatérni hazájába, ahonnan a háború kitörése miatt Párizsba emigrált. 1991-ben francia–amerikai koprodukcióban fogott hozzá az Arizonai álmodozók című filmjéhez, melynek extravagáns főszereplőit olyan sztárok formálták meg, mint Johnny Depp, Faye Dunaway, Jerry Lewis.

Az Arizonai álmodozók fogadtatása a zömmel negatív kritikák ellenére is langyosnak volt mondható ahhoz a felzúduláshoz képest, amit az Underground (1995) váltott ki. A jugoszláv történelem ötven évét feldolgozó, szédületes tempójú vízió azt sugallja, hogy a háború valójában sosem ért véget a Balkánon, csupán az ellenség változott. A helyenként Federico Fellini áradó fantáziáját idéző alkotás szakmai erényeit nemigen vitatta senki, ennek tudható be cannes-i győzelme is. Annál hevesebb viták tárgyát képezte a film politikai tartalma: a nyugati és közép-európai értelmiség úgy ítélte meg, hogy az Underground valójában egy szerb propagandafilm egy bosnyák (!) művész által elkészítve, melyet a Milošević-rezsim finanszírozott. (A mű egyébként francia–jugoszláv–német–magyar koprodukció!)

Saját bevallása szerint célja annak bemutatása volt, hogy hamis illúzió az egymással békében élő, soknemzetiségű Jugoszlávia titói képének fenntartása.

Macska-jaj és macskazaj

Az 1998-as Macska-jaj ismét egy szeretnivaló, hamisítatlan Kusturica-film, amely újra szeretett cigányainak világában játszódik, látszólag távol minden politikától. Valójában azonban a Macska-jaj is egy csipetnyi Balkán, ahol Matko, az ügyefogyott cigányember egy olajszállítmányt szeretne megkaparintani, ám ehhez össze kell fognia a nőfaló Dadannal… A rendező féktelen fantáziája ezúttal is szabadon árad: van itt fára aggatott fúvószenekar, tölgyfatuskóban bujkáló menyasszony, jégbe fagyasztott nagyapa feltámadása, disznó által felzabált Trabant… A fergeteges humorú filmszatírának köszönhetően Kusturica ismét visszalopta magát a közönség és a kritika kegyeibe.

A 2001-ben bemutatott Umca-umca, macskazaj című dokumentumfilmje a No Smoking Orchestra és az ún. „balkáni punk” történetét mutatja be koncertrészletek, archív képkockák és szuper 8-as családi felvételek, no és persze rengeteg zene segítségével. (Az együttesnek egyébként maga Kusturica is tagja mint gitáros.)

2004-ben mutatták be Az élet egy csoda című filmet, amely akár az Underground szerényebb léptékű változataként is felfogható. A helyszín a háború sújtotta Bosznia. Egy kis faluba érkezik Luka, a szerb mérnök és családja, hogy kisvasutat építsenek, amely felvirágoztatja a kis közösség életét, ám a háború – bármennyire is nem akar róla tudomást venni a főhős – megzavarja az idillt…
A film utóélete, hogy a forgatások helyszínén felépített falu skanzenként működik mindmáig Drvengrad avagy Küstendorf néven.  A falu egyik épülete a rendezőé, melyben rendszeresen megszáll, emellett évenként – egyre nívósabb színvonalú – filmfesztivál helyszínéül szolgál.

A Maradonáról szóló dokumentumfilm után egy sajátos hangvételű Beszélgetések Istennel filmje következik, amit a legúzabb alkotása, a Tejben, vajban, szerelemben követ, amelyben visszatér egyik kedvenc témájához, a balkáni háborúhoz. A filmben maga játssza az egyik főszerepet Monica Bellucci mellett.