A Gyilkos-tó Székelyföld egyik leggyönyörűbb tava, amely a Keleti-Kárpátokban, Hargita megye északkeleti részén, Gyergyószentmiklóstól mindössze 25 km-re helyezkedik el.[1] A föléje tornyosuló mintegy 1000 méter feletti hófehér márványszerű mészkőcsúcsok roppant sziklatömegeit a Nagy-Cohárd, Kis-Cohárd, a Gyilkos-hegy és a Likas-csúcs adják.[2]

Létrejöttéhez egészen a 19. századig kell visszatekintenünk. Csapadékos év volt ez is, mint ezen térségben oly sokszor már, és a Hagymás hegység környékét ezúttal sem kímélték a pusztító viharok. Ezen az 1837-es júliusi estén azonban még errefelé is szokatlan, óriási sötét felhők kezdtek gyülekezni kelet felől, melyek előbb eltakarták a bérceket, majd sötétségbe burkolták az egész völgyet.  Az eleinte ijesztő morajlásból csakhamar szűnni nem akaró, mennydörgésekkel és villámlásokkal teli égszakadás lett. Az egész éjszaka szakadatlanul lezúduló víztömeg teljesen átáztatta a gyér talajt, és a keletre magasodó Gyilkos-kő oldalán felhalmozódott agyagos lejtőtörmelékkel együtt, hegyomlásként zúdult a mélybe. A leomló sziklafal végül a Cohárd délkeleti lábának ütközött, ezzel végleg elzárva a völgyet, ahol nemrégiben még kristálytiszta források csobogtak. Ezek a megáradt patakok végül elérték a sziklagát tetejét, amin túlcsordulva lassan feltöltötték a völgyet. Így alakult ki ez az időnként vöröses árnyalatban tündöklő tó, amit román nyelvterületen máig is csak Lacul Roşu-nak, vagyis vörös tónak hívnak.

Különös színét a beleömlő Vereskő-patak vöröses, rozsdaszínű hordaléka adja, mely a vasoxidos, meszes víznek köszönhetően kitűnően konzerválta az egykori fenyőerdő maradványait.[3] A vörös víztükörből kibukkanó fák megkövesedett csonkjai pedig valami egészen különös, misztikus hangulatot kölcsönöznek a tónak, elejét adva számos legenda kialakulásának. Ezek közül az egyik legismertebb így szól:

Élt egyszer régen Gyergyó környékén, a hegyek lábánál fekvő kis faluban egy csodaszép leány, Fazekas Eszter. Szeme szürkészöld, haja kökényfekete, alakja, karcsú, akár a nád. Szépségénél csak szorgalma volt nagyobb, ahogy naphosszat a szövőszék mellett ült. Az így elkészült terméket aztán elvitte a szentmiklósi vásárba, ahol egy napsütéses júliusi délelőtt összetalálkozott egy délceg, daliás, dolgos legénnyel. Ahogy egymásra néztek, egy szempillantás alatt egymásba is szerettek, s csakhamar a menyegzőt fontolgatták.

A sors azonban csakhamar közbeszólt, és a legényt elvitték katonának. Sírt is a kicsi Eszter, és egyre csak várta, várta szerelmét vissza. Esténként, amint a hegyek mögött lebukott a nap, agyagkorsójával kiment egy közeli forráshoz, és szomorúan dalolt, így várta kedvesét vissza. Végtelen magányában csak a fáknak sírta el bánatát, a szél és a madarak vitték sóhaját, fájdalmas énekétől még a hegyeknek is meglágyult a szíve. De mindhiába, reménytelen, válasz nem jött, a sziklák mélyen őrizték titkát.

Abban az korban egy veszedelmes haramia is élt a Gyergyói-havasokban, aki rettegésben tartotta a völgy lakosságát. Egyik rablóportyáján, vasárnap délután a vásár közelében megpillantotta a magányosan sétáló leányt, nyergébe kapta, és azon nyomban el is vágtatott vele a Kis-Cohárd barlangjához, ahol éppen tanyázott.[4] Itt aztán ígért neki gyémántot, aranyat, kacsalábon forgó palotát, de Eszter szerelmét csak nem tudta elnyerni evilági javakkal. Dühbe is gurult a rablóvezér, elhatározta, hogy megöli a leányt. Eszter kétségbeesésében most is a sziklákhoz kiáltott, sikolya visszhangzott a közeli sziklákon és hegyeken. Válaszul csakhamar eget-földet rázó hatalmas menydörgés támadt, cikázó villámok keresték az éjszakában, majd hatalmas esővel leszakadt az ég. Azon az 1837-es július utolsó vasárnapjának éjjelén végül megremegett a föld. Az égzengés kimozdította a szilárd köveket a helyükről, és az óriási szikladarabok hatalmas robajjal zúdultak a mélybe. Az iszonyatos földindulás könyörtelenül maga alá temetett mindent, ami az útjába került. A kíméletlen zuhatag elérve a sziklák tetejét végül megölt mindent… megfojtotta a fákat, a növényeket, a bokrokat, a zsiványt, s még a leányt is. A lassan feltöltődő tó vizét még sokáig vörösre festette a vér színe.

Azt mondják, hogy ha napsütéses időben belenézel a tó vizébe, annak az Eszternek a szürkészöld szemei tekintenek vissza rád, aki éjszakánként feljön a tó mélyéről, hogy bús énekével kedvesét várja.

 

A cikket írta: Adorján Zsuzsanna

 

Források:

[1]https://bakancslistashelyek.hu/gyilkos-to-erdely-turautvonal-es-kirandulas/#google_vignette (2023) Zeller Heni: A Gyilkos-tó – Erdély egyik legszebb természeti kincse, In: bakancslistashelyek.hu. A letöltés ideje: 2025. február 16.

[2]https://femina.hu/terasz/erdely-gyilkos-to-legendaja/ (2020) Vágó Júlia: Erdély egyik legszebb természeti csodája: a Gyilkos-tó legendája szerelmi történetet rejt, In: femina.hu. A letöltés ideje: 2025. február 16.

[3]https://www.erdely.ma/erdo-a-viz-alatt-megmutatjuk-alulnezetbol-a-szekelyfoldi-gyilkos-es-szent-anna-tavakat (2019) Lukács Csaba: Erdő a víz alatt – Megmutatjuk alulnézetből a székelyföldi Gyilkos- és Szent Anna-tavakat, In: erdely.ma. A letöltés ideje: 2025. február 16.

[4]https://szerelmem-erdely.webnode.hu/legendak/a-gyilkos-to-legendaja/ (2015) Csoknyai Edit: Szerelmem, Erdélyország, In: szerelmem-erdely. A letöltés ideje: 2025. február 16.