Országos megemlékezés kezdődött csütörtök este Horvátországban. A fővárosban, Zágrábban, több ezer mécsest gyújtottak a 25 évvel ezelőtti vukovári mészárlás horvát áldozatainak emlékére.

A szerb-horvát határon fekvő városban csaknem kétezer embert öltek meg a Szerb Néphadsereg egységei 1991. november 18. és 21. között.

A vukovári mészárlás után 3-4 ezer hadifoglyot koncentrációs táborokba zártak a szerb csapatok. Az elkövetett bűnök kivizsgálásában a horvát jogászok egyelőre egyedül maradtak.

A horvátországi Vukovár városát a Duna választja el Szerbiától. A városlakókban máig élénken él a mészárlás emléke.

– Lehetetlen, hogy az egykori bűnösök ma is itt sétáljanak Vukovár utcáin, miközben az elmúlt években több, az egykori ostromban védekező horvát állampolgárt is letartóztattak a szerb határon – mondta a városi tanács elnöke.

A Szerb Néphadsereg által 1991-ben elkövetett mészárlás nyomait egy évvel később fedezték fel. Az ENSZ vizsgálóbizottságának egyik tagja találta meg a több mint 200 holttestet rejtő tömegsírt a Vukovár melletti Ovčaránál, ahol a kivégzéseket végrehajtották.