Befejeződött a 2019-es Eurovíziós Dalfesztivál, melynek döntőjében öt balkáni ország is versenyzett: Macedónia, Szerbia, Albánia, Szlovénia és Görögország.
A dalokat tekintve érdemes megemlíteni, hogy hárman is saját anyanyelvükön énekeltek (Szlovénia, Albánia, Szerbia). Nézzük az eredményeket.
Görögország kevés pontot szerzett mind a zsűritől, mind a közönségtől, így a 21. helyen zárt. Albánia és Szerbia is az alsóházban végzett, a 18. illetve 17. helyen. Szlovénia viszont nem végzett rosszul, a 13. helyet hozták el, ami egyáltalán nem rossz eredmény.
Na de térjünk rá az igazi meglepetésre, Macedóniára. Macedónia számára már az is hatalmas siker volt, hogy bejutottak a döntőbe (egyébként a 2. helyen), hiszen legutoljára erre 7 éve volt példa. Az elmúlt 11 évben is csak ez volt a második alkalom, hogy döntőbe jutottak. Először a zsűri pontszámai kerültek kiosztásra, és már Macedónia (avagy hivatalosan Észak-Macedónia) bőven kapott pontokat olyan országoktól, akiktől soha nem szokott. Aztán megtörtént a meglepetés, jöttek a 12 és 10 pontok egy sor országtól (a magyar zsűritől is 10 pontot kaptak) és hirtelen átvették a vezetést. A macedónok folyamatosan gyűjtötték a pontokat és őrizték első helyüket egészen az utolsó ország bejelentéséig, amikor egy hajszállal a svédek beelőzték őket. Önmagában az, hogy egy 2 milliós ország ilyen közel került az Eurovíziós Dalfesztivál megnyeréséhez hihetetlen. A közönség szavazatok kiosztásánál jöttek az érdekes dolgok, hatalmas eltérések a zsűri és a közönség pontszámai között. Az utolsó pillanatig versenybe voltak a macedónok, de a 250 zsűritől kapott pont mellé mindössze kb 50-et kaptak a közönségtől, így “csak” a 8. helyen végeztek. Tamara Todevszka tehát az ország legjobb eredményét érte el.
Az Eurovíziós Dalfesztivált Hollandia nyerte, Olaszország és Oroszország pedig a 2. illetve 3. helyen végzett.