Első alkalommal került megrendezésre a Szerb Napok rendezvénysorozat, a visszajelzések alapján nem utoljára.

Nagy fába vágtuk fejszénket, amikor felvetettük a projekt ötletét állandó partnerünk, a Szerbia Magyarul platform számára és külön köszönet a Szerb Kulturális Központ csapatának amiért nemcsak támogatta a kezdeményezést, hanem felvéve a Szerb Kultúra Hónapja programba, aktívan részt vett annak létrejöttében.

Noha a városban párhuzamosan számos nagyszabású rendezvény zajlott, a Szerb Napokra több mint 300 vendéget regisztráltunk és a sorozatról beszámolt országos tv csatorna, vezető kereskedelmi rádió és online oldal mellett számos felület.

 

A résztvevők teljeskörű ízelítőt kaphattak Szerbiáról. A Szerbia Magyarul csapata bemutatta, milyen turisztikai és programlehetőségek rejlenek az országban, egyúttal konkrét tervekkel is előállva. Meghívott vendégeink, Monostorszeg települése kézműves és népművészeti érdekességek mellett méhészeti termékekkel és számos házi termékkel érkeztek, egyben bemutatva a térség hagyományát, szokásait és múltját.
Egyedülálló módon szerb sütikészítő workshopra is sor került, a kiemelkedő érdeklődés miatt háromszor!

Szombat este a Branka Trio ejtette ámulatba a közönséget, amire mindössze három nap alatt lett teltház. Az azt követő táncbemutatót másnap Orkestar Selo zenészei és egy remek hangulatú táncház követte.

Partnereink révén fotótárlattal, fényképezési workshoppal és különleges előadásokkal jelentkeztünk, emellett bemutatkozott Magyarország legnagyobb balkáni közössége, a Balkaninfo platform és információt kaphattatok a Balkáni Filmklubrúl, túráinkról, előadásainkról, gasztroestjeinkről és számos más programunkról egyaránt. Különös büszkeséggel tölt el, hogy minden különprogram teltházas lett és bízunk benne, hogy jövőre egy ennél is jobb rendezvénnyel rukkolunk elő.