A martenica egy fehér és vörös fonalakból készített díszítés, amit március 1-től nagyjából március végéig hordanak Bulgáriában. A hagyomány szerint március kezdete jelzi a tavaszi idő beköszöntét, így március első napját általában a tél elűzésével kötik össze össze. Ez a Baba Marta, vagyis Március nagyi!
A martenica a tavasz eljöttének előhírnöke, az élet jelképe: míg a fehér szín a tisztaságot jelenti, addig a vörös az életet jeleníti meg.
A martenica lehet egy összekötött vörös és fehér bojt vagy két kicsi bábu (Pizso és Penda)
A martenicát mindig ajándékként adják, soha nem vesznek vagy készítenek saját maguknak. Általában az emberek a szeretteiknek, a barátaiknak és azoknak adnak ilyet ajándékba, akiket közelinek éreznek. Ruhára tűzve kell hordani (mint a kokárdát) és miután meglátták a tavasz első jeleit, általában a fákra szokták felaggatni.