Öt év után újra megnyílik Montenegró luxus üdülőhelye, a Sveti Stefan. Kérdés: mennyit kell fizetni egy éjszakáért, vagy csak a napágyért? Válasz a cikkben.

A Budva melletti Sveti Stefan érdekes és hosszú történelemmel rendelkezik, erről korábbi cikkünkben írtunk. Amiben megtudhatod azt is, hogy honnan kapta a nevét. 2009-ben 30 évre bérelte ki egy szingapúri cég, az Aman Resort és a félsziget luxusüdülővé vált, ahová milliárdosok, celebek és színészek jöttek nyaralni. Novak Djokovics itt tartotta esküvőjét például. Egyszerű emberek nem léphettek be a félszigetre, maximum megnézhették közelebbről vagy útról. 2021-ben pedig egy vita miatt bezárt a luxuskomplexum.

5 év után a luxusüdülő-komplexum július 1-től fogadja a vendégeket – írja montenegrói Vijesti. Sőt, az is kiderült, hogy milyen árak lesznek! Az újranyitott üdülőhelyen egy éjszaka legalább 2000 euróba, azaz kb. 700 ezer forintba kerül!

Aki nem akar megszállni, strandolni is tud!

A szálloda strandján naponta 240 eurót (85 ezer forint) kell fizetni 2 napágyért, ernyővel.
A nyugati, vagyis a hotelszállóhoz tartozó strandon ugyanez a csomag 220 euróba kerülhet.
A komplexum több étterme már megkezdte működését (két neves luxusétterem), a strandok azonban szigorú szabályok szerint látogathatók csak. A Királynő Strandja (Kraljicina Plaza) napközben kizárólag a szállóvendégek számára hozzáférhető, a közeli Milocer strandon ugyanakkor egy szakaszt a helyi lakosok számára tartanak fenn.

A helyiek kifogásolják, hogy szerintük ismét korlátozzák a szabad átjárást a közterületeken és a tengerparti sétányokon. Emiatt feljelentést tettek az üzemeltető és több állami szerv ellen. A közterületek használata körüli jogvita vezetett a szállodakomplexum 2021 és 2026 közötti bezárásához is.

A luxuskomplexum 2021-ben zárt be, miután vita volt Montenegró és a bérlő között, ezt sikerült most megoldani. Kérdés, azonban hogy ezeket az árakat kik engedhetik meg majd maguknak …

Források:
Portfolio.hu
Vajma.info