Horvátország “könnyített”, költségtakarékos, mindössze négy hétig tartó sorkatonai szolgálat visszaállítását tervezi 2019-től – közölte a Vecernji List című napilap.

Damir Krsticevic védelmi miniszter a lapnak úgy nyilatkozott: a sorkatonai szolgálat ismételt bevezetését a jelenlegi geopolitika és a regionális környezettel kapcsolatos aggodalmak indokolják.

Horvátország aggodalmát fejezte ki Bosznia-Hercegovinával szemben, mivel számos bosnyák harcolt és harcol az Iszlám Állam oldalán, melyek közül sokan már hazatértek. Szerbiával sem a legjobb az ország kapcsolata, a védelmi miniszter szerint Oroszország és Fehéroroszország pénzzel és fegyverekkel is támogatja a szerb hadsereget.

A kötelező sorkatonaságot 2008-ban törölték el a balkáni országban, de a jelenlegi javaslat szerint minden férfinak kötelező lesz az egy hónapos kiképzés elvégzése. A 4 hetes szolgálatra a nyáron kerülne sor. Horvátország katonai haderejét ma 17 ezer főre teszik. Magyarországon 2004-ben szüntették meg a sorkatonaságot.

Egyébként Ausztriában a 18 éven felüli férfiaknak hat hónapot kell letölteniük a hadseregben vagy kilencet kell teljesíteniük civil szolgálatban. Litvániában nemrég állították vissza a kötelező katonai szolgálatot, amely most kilenc hónapig tart.