Első, de nem az utolsó alkalommal rendeztük meg a Dél-Albánia és Korfu kincsei utazást, mely során volt városnézés, történelem, strandolás, természeti kincsek, gyógyvíz, borkóstoló, olivaolaj kóstoló és számos gasztro élmény! A 2025 június 10-15. közötti Dél-Albánia + Korfu kincsei utazás útibeszámolója olvasható lejjebb. 

1. NAP: Korfu: Görög gasztronómia, Benícesz strandolással

Az első napon a megérkezés után rögtön egy görög gasztro programmal kezdtünk: ellátogattunk egy helyi étterembe, ahol hagyományos görög ételeket kóstoltunk, miközben csodálatos kilátás tárult elénk a repülőtérre és az Egér szigetre. A görög saláta, muszaka, souvlaki után még ajándékot is kaptunk az étteremtől. A délutáni órákban elfoglaltuk a szállásunkat Benícesz halászfaluban, majd a legtöbben bevettük a tengerpartot, ahol a víz már nagyon kellemes volt. Mindenki élvezhette a hangulatos települést, a tengert, pihenhetett, sörözhetett. Nem cifráztuk túl a napot, hiszen még sok kaland várt ránk!

 

2. NAP: Korfu: Olivaolaj kóstoló, Ahílio, utazás Sarandába

A második napot Korfu egyik leghíresebb olivaolaj készítőjénél a Governor’s-nél kezdtük, ahol megismerhettük az olivaolaj készítésének módját, majd természetesen meg is kóstoltuk. Egy nagyon különleges és érdekes program volt. Ezután a magyarok által csak Sissi kastélyként ismert Ahílio-ba látogattunk, amelynek belső részét renoválják, így csak a kert tekinthető meg, de az élmény miatt így is bőven megéri a látogatást. A kert is csodaszép a rengeteg szoborral, növénnyel, illetve a kilátás is szuper. Itt megismerkedtünk Sissi-vel, illetve a kastély történetével, szabadidő is mindenkinek rendelkezésre állt körbejárni a helyet. Kicsit búcsúztunk Korfu szigetéről és átutaztunk Sarandába, Albániába hajóval, ahol délutántól már ismét mindenkinek jutott szabadidő pihenésre és strandolásra. Mindenkinek erkélyes tengerre nyíló szobája volt. Este közös vacsorán vett részt a csoport egy része, ahová az Albániában élő magyar idegenvezető, Betti is csatlakozott. Az este különösen emlékezetes volt két utasunk számára, ugyanis Károly és Tamara eljegyezték egymást. Sok boldogságot kívánunk nekik! Ez volt a Balkaninfo utazásainak történetében az első eljegyzés.

 

3. NAP: Butrint, Ksamil, Lekuresi vár

A harmadik napon először az UNESCO Világörökség részéhez tartozó Butrint ókori romokat néztük meg, itt nem csak felidéztük a több ezer éves történelmi emlékeket, hanem a környező természetet is megcsodálhattuk, a Butrinti-tavat és a Vivari csatornát. A séta után a megérdemelt pihenés és strandolás következett. Albánia Bora Bora-nak hívott Ksamilba látogattunk, ahol olyan szép a tenger, mint talán sehol a világon. A kék árnyalatai elvarázsoltak mindenkit. Ksamilban jutott idő napozásra, strandolásra, sörözésre, pihenésre is. Visszafelé megálltunk a Saranda feletti Lekuresi várnál is, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik Albánia déli részének legmenőbb nyaralóhelyére Ksamilra és Sarandára.

 

4. NAP: Kék szem forrás, Gjirokastra

A következő napon Albánia egyik legszebb természeti kincséhez látogattunk. A festői szépségű türkizkék Kék szem forrás legendáját is megismerhettük, jutott idő kávézásra és az erdőben való barangolásra is, hiszen a forrásvíz környéke is csodálatos. Ezután Gjirokastra-ba látogattunk, ahol Enver Hoxha is született. A kővárosként is említett településen először a várat fedeztük fel és jártuk be, majd a bazárba is ellátogattunk. Gjirokastra bazárja nagyon hangulatos, tele régi házakkal, árusokkal, éttermekkel, kávézókkal. Délután visszatértünk Sarandába, ahol még jutott idő csobbanni egyet.

 

5. NAP: Benje és albán borkóstoló

Az ötödik nap fakultatív volt, így lehetett választani, hogy az ember Sarandában marad és strandol, pihen, piacozik, vagy benevez egy különleges programra. A különleges program pedig egy olyan helynek a látogatása volt, mely egy igazi különlegesség nem csak Albániában, hanem talán az egész világon! Egy kénes gyógyvízzel feltöltött medencékben lehet fürdeni a semmi közepén egy többszázéves törökkori hídnál. Benje-nél összesen 8 ilyen medence található, ráadásul az alacsony vízállás miatt be lehet sétálni a Langarica-kanynba, ahonnan folynak ezek a gyógyvizek. Egy fantasztikus, különleges látnivaló. A kaland után meg is érdemelte a csapat a kikapcsolódást, amelyet egy helyi borászatban töltöttünk. A Kantina Veres i Isak nem csak bort készít, hanem a helyi röviditalt, a rakija-t is, olivaolajat, de még zöldséget és gyümölcsöt is termesztenek. A 11 féle ital kóstolása és az ebéd végére igen vidám hangulatba került mindneki. Tökéletes lezárása volt a napnak!

 

6. NAP: Korfu város felfedezése

A 6. napon búcsúztunk Saranda-tól és Albániától és visszatértünk Korfu szigetére, ahol a várost fedeztük fel. Ám előtte egy közös ebédet töltöttünk el egy szuper helyi étteremben, ahol görög ételeket ehettünk. Ezután várt már minket Zita, aki a szigeten élő magyar idegenvezető. Ő kalauzolt minket a város látnivalóin át, kezdve a régi erődtől az óvárosig. A séta során megismerhettük Korfu történelmét, de azt ilyen milyen az élet a görög szigeten. A városnézés után mindenki egyénileg is bejárhatta az óvárost, barangolhatott a hangulatos utcákon. Este élményekkel tele repültünk vissza Budapestre.

 

Köszönjük szépen a részvételt az utasoknak! Reméljük jól éreztétek magatokat és sok élménnyel gazdagodtatok! 

Az utazásról készült teljes fotógaléria a linkre kattintva nézhető meg.