2025-ös Montenegrói utazásunk útibeszámolója, mely során felfedeztük Kotort és Budvát, hajókáztunk a Kotori-öbölben, csónakáztunk a Shkodrai-tavon, utaztunk a Balkán legszebb szerpentines útján, láttunk számtalan csodaszép természeti kincset és sok finomságot ehettünk.

1. NAP: Pavlova Sztrana kilátópont, Rijeka Crnojevicsa, Budva

A reggeli órákban már meg is érkeztünk repülővel Montenegróba, ahol első megállónk a festői szépségű Pavlova Sztrana kilátópont volt, itt kávéval/sörrel indította a csoport az utazást, miközben csodálhattuk a zöld természetet. Ezután Montenegró legkorábbi fővárosába, Rijeka Crnojevicsa-ba mentünk, ahol megnéztük a település híres régi kőhídját. Következő állomásunk egy helyi titkos étterem volt, amelyet nem ismernek a turisták. A csodálatos kilátás mellett megismerkedtünk az ország ételeivel is, tipikus balkáni ételeket fogyasztottunk: sopszka saláta, csevap, pljeszkavica, illetve mellé helyi Niksicsko sör és montenegrói bor.

Délután elfoglaltuk a szállást Budvában, ahol több lehetőség is adódott nem csak a mai napon, hanem minden nap: pihenés, fürdés a tengerben, vagy a szállás tetőri medencéjében fürdeni. A feltöltődés után koraeste Budva legszebb helyeit is bejártuk, köztük a Ballerina szobrot és az óváros templomait.

 

2. NAP: Kotor, hajókázás a Kotori-öbölben, Szirti Madonna sziget

A második napon az UNESCO-Világörökség részéhez tartozó Kotorba látogattunk, ahol egy helyi montenegrói magyar Enikő kalauzolt minket ezen a napon. Először az óváros látnivalóit néztük meg, az Óratornyot, a Szent Trifun templomot és így tovább. Bejártuk az óváros szűk utcácskáit, találkoztunk a helyi cicákkal is. Ezután szabadidő is jutott mindenkinek, barangolni, vásárolgatni, enni, inni, vagy akár felmenni a várba, ahonnan gyönyörű a kilátás (én utóbbit választottam). Kotor város felfedezése után hajókázni indultunk az öbölbe, ahol megcsodálhattuk a gyönyörű környéket, hegyeket, falvakat. Természetesen nem hagytuk a Szirti Madonna szigetet sem, ahol Enikő elmesélte, hogy hogyan alakult ki a sziget, illetve az ott található templomot is megismerhettük. Délután még jutott idő pihenésre és strandolásra is. Este a csoport egy része közös vacsorán is részt vett.

 

3. Nap: Szerpentines út a Lovcen felé, Njegos mauzóleuma, Njegusi sonka

A harmadik napon a montenegrói hegyekbe utaztunk! A Lovcen Nemzeti Park felé vezető szerpentines úton utaztunk, mely talán a legszebb a Balkánon. Az útról fantasztikus kilátás nyílt a Kotori-öbölre. Több kilátópontnál is megálltunk és megcsodálhattuk a környéket, illetve megtudhatták az utasok miért van egy “M” betű az útban. Folyamatosan felfelé utazva elértük a Nemzeti Park egyik legmagasabb pontját a közel 1700 méter magasan álló Njegos mauzóleumát, itt megismerhették a leghíresebb montenegrói történelmi személy életét. A 461 lépcső megmászása után pedig szemkápráztató kilátást kaptunk a környékre, a fél országot lehetett innen látni, köztük a Kotori-öbölt, a tengert és a Shkodrai-tavat is. A kilátás kiélvezése után a jól megérdemelt ebéd következett, amelyet Njegusi faluban egy helyi étteremben volt. A helyi sajtok és a híres Njegusi sonka kóstolása után a főétel, melyben nagyon finom húsok is voltak mindenki tetszését elnyerte. Ezután ellátogattunk egy családi sonkakészítőhöz is, ahol megnéztük és megismertük a helyi sonka készítésének módját és helyét. A sonkafüstölő terem után természetesen meg is kóstolhattuk a Popovics család sonkáját, akik rakiját és kolbászt is készítenek. Délután visszatérve a szállásra szintén volt lehetőség pihenni, strandolni, illetve a csoport egy része a sörözést választotta.

 

4. NAP: Sveti Stefan, Csónakázás a Shkodrai-tavon

A negyedik napon délre indultunk Budvából. Útközben megnéztük a Szveti Sztefan félszigetet egy kilátópontról, mely Montenegró egyik legnagyobb látványossága, de magánkézben van és nem lehet bemenni oda. A nap és sokak szerint a túra fénypontja következett: Csónakázni indultunk a Shkodrai/Szkadarszko-tóra, a Balkán legnagyobb tava híres csodálatos természetéről és az ott élő madarairól, melyeket mi is láthattuk. A pihentető csónakázás során élvezhette mindenki a kilátást, közben montenegrói bort is lehetett inni, illetve csobbani is lehetett a tóban, ezzel a lehetőséggel pedig többen is éltek. A két órás csónakázás után visszatértünk Virpazarba, ahol egy szuper ebédet töltött el a csoport, megkóstolhattuk a helyi halakat is. Visszatérve a szállásra még jutott idő pihenésre, strandolásra.

 

5. NAP: Cetinje

Az utolsó napon a repülő indulása előtt még jutott idő Montenegró régi fővárosát, Cetinjét felfedezni. Podgorica előtt ez a város volt a központja az országnak, így kulturális és történelmi szempontból is jelentős. Először a Cetinjei-kolostort tekintettük meg, mely az ország egyik legfontosabb vallási helye. Ezután egy városi sétát tettünk, mely során átérezhettük, milyen lehetett az egykori főváros, ma inkább egy alvó kisváros. Cetinje jelentőségét őrzi, hogy Montenegró nemzeti múzeuma is itt található. A történelmi kitekintés után élményekkel tele utazott haza a csoport repülővel Budapestre.

 

Köszönjük szépen a csoport tagjainak, hogy részt vettek az utazáson, reméljük tetszett és jól éreztétek magatokat Montenegróban! Reméljük még találkozunk!

Az utazásról készült teljes képgaléria a linkre kattintva nézhető meg.