Ünnepélyes keretek között elhelyezték a Belgrádot Szarajevóval összekötő autópálya alapkövét.

Török finanszírozással és kivitelezéssel épül a Belgrád-Szarajevó autópálya, továbbá egy szerb-boszniai-török együttműködéssel megvalósítható vasútfelújítási terv is körvonalazódni látszik – hangzott el Belgrádban, ahol Aleksandar Vucic szerb elnök fogadta Recep Tayyip Erdogan török elnököt, valamint a boszniai kollektív államelnökség három tagját, Milorad Dodikot, Sefik Dzaferovicot és Zeljko Komsicot.

Recep Tayyip Erdogan török elnök az alapkőletételen elmondta, reméli, hogy a törökországi kivitelező még a bejelentett határidő előtt befejezi az autópálya munkálatait.  A Törökország és Szerbia közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének 140. évfordulójára esett az új autópálya alapkőletétele is. Recep Tayyip Erdogan kiemelte, hogy történelmi pillanatról beszélünk: „Amikor Szerbiáról és Bosznia-Hercegovináról beszélünk, azt gondolom, hogy az út közelebb fogja hozni az embereket, nemzeteket.”

A szerb-bosnyák határ mellett fekvő Sremska Racában lezajlott alapkőletétellel megkezdődött a két országot összekötő első autópálya építése. A török Exim Bank és a szerb kormány 250 millió eurós beruházása az első 18 kilométeres szakasz, valamint a Száva folyón átívelő 1,3 kilométer hosszú híd tervezését és kivitelezését foglalja magába.