Itt székeltek évszázadokon keresztül a montenegrói uralkodók, ez volt a nemzeti kultúra központja, az itt található kolostorban őrzik Keresztelő Szent János jobb kezét és a Szent Kereszt darabját. Ismerd meg Cetinjét! 

Cetinje nem számít Montenegró legnépszerűbb városai közé, mivel nem a tengerparton található, de az egykori fővárost érdemes meglátogatni, már csak azért is mert útba esik Podgoricából. A város ma inkább hasonlít egy alvó településre, mintsem egy korábbi történelmi fővárosra, azonban ez adja szerintünk az egyik vonzerejét. 

A hegyekkel körülvett Kotori-öböl felett emelkedő Lovcen hegység délkeleti lábánál fekvő kb. 13 ezres város turisztikailag jelentős hely, de szerencsére azért olyan sokan nem keresik fel, így aki nem szereti a tömött városokat, imádni fogja Cetinjét!

Billiárd palota és a montenegrói zászló

A törökök elől ide menekült Crnojevic feudális birtokos család egyik leszármazottja, Ivan Crnojevic 1484-ben itt emeltette a híres Cetinjei kolostort. Évszázadokon keresztül a montenegrói püspök-uralkodók, azaz a vladikák itt székeltek, gyakorlatilag ez volt a nemzet központja. 

1885-től 1918-ig fejedelmi, majd királyi székhely volt Cetinje. Ősi királyi fővárosnak szokták nevezni, ezt erősíti meg, hogy a városban található a köztársasági elnök rezidenciája.

Ma Cetinje műemlék és iskolaváros, műemlék épületei a régi erőd hegye az Orlov-Krs alatti úgynevezett kormányzónegyedben találhatók. A város legrégebbi épületei az 1450-ben épített Vlaska templom, melynek érdekessége, hogy kerítése az 1876. évi háborúban zsákmányolt török puskák csöveiből készült. A templom előtt található a Tabija-erőd, ahol a legenda szerint a montenegróiak kitűzték a csatában elhunyt törökök fejét. 

Miklós (Nikola) király múzeum

ZETSKI DOM – SZÍNHÁZ

A városban érdemes megnézni ”Zetski dom” Királyi Színház épületét, melyet a 19. század végén építettek. A színház híres épülete eredetileg helyet adott volna levéltárnak, múzeumoknak és könyvtárak is. Az 1888-as első bemutatón I. Miklós herceg A balkáni császárné című darabját mutatták be.

 

MIKLÓS KIRÁLY PALOTÁJA – NEMZETI MÚZEUM

A város jelentőségét jelzi az is, hogy itt található Montenegró Nemzeti Múzeuma, ahol számos történelmi emléket találunk, fegyvereket, zászlókat, érméket, kitüntetéseket, fényképeket, dokumentumokat és a palota könyvtárát. A múzeum Odžaklija elnevezésű szobája amiatt nevezetes, hogy a vezetők itt hozták meg Montenegró történelmének legfontosabb döntéseit. A néprajzi gyűjteményben megtekinthetőek Miklós király és Milena királynő öltözékei is.

 

CETINJE KOLOSTOR

Ivan Crnojević 1484-ben megépítette az első kolostort, és ideköltöztette az érsekséget, azonban ezt a török hódítók a 17. század végén elpusztították.
A 18. század elején újjáépítették a kolostort és kiegészítették paplakkal, étkezővel és egy harangtoronnyal. Mai formáját többszöri átépítés után 1925 és 1927 között nyerte el. A kolostor tulajdonképpen egy mini erőd, amelynek központja az egyhajós templom. 

A kolostor több mint építészeti műremek. Itt volt Montenegró kulturális központja. Itt nyitották az első montenegrói iskolát és az egyik első nyomdát is. A kolostor a montenegrói történelem és hagyomány szimbólumává vált. Emiatt az ország egyik legfontosabb helye, melyet mindenképpen érdemes megnézni, ha az ember Cetinjében jár.

A Cetinje kolostor terméskő épületének árkádos folyosóit a montenegrói püspök-uralkodók síremlékei díszítik, akiket ide helyeztek örök nyugalomra.

Több keresztény ereklye is található a kolostorban: Keresztelő Szent János jobb keze, a Szent Kereszt darabjai és egy Mária-ikont is meg lehet tekinteni a Kék Kápolnában.

A Cetinje-kolostor Montenegró egyik legfontosabb történelmi és vallási helyszíne, a hegybe vájt Osztrog-kolostor mellett, amiről szintén írtunk már cikket.

 

DANILO PÜSPÖK SÍREMLÉKE
Az Orlov-dombon, ami a kolostor fölött emelkedik, található Danilo püspök, a Petrović-Njegoš-dinasztia alapítójának mauzóleuma, ahonnan szuper kilátás nyílik a városra. 

 

Pihenő kutya (2024-es utazásunk során fotóztuk)

FŐTÉR
Cetinje tökéletes úticél azoknak, akik nem csak a tengerpartra kíváncsiak, hanem Montenegró kultúrájára és történelmére. A városban számos múzeum található a fentieken kívül is. A Billiárd-ház (Biljarda), amely rövid ideig Petrovic Njegos uralkodói lakhelyként is funkcionált. (Njegosnak, a leghíresebb montenegrói történelmi hősnek a mauzóleuma a Lovcen-hegy tetején található, ide is érdemes ellátogatni.)
Miklós király múzeuma a főtéren is fontos látnivaló, mely szintén egy nagyon fontos történelmi helye Montenegrónak. 

A belvárosban számos étterem és kávézó is található, vannak boltok is szép számmal, így a város felfedezésére nyugodtan szánhatunk a néhány órától az egészen egy napig is akár, függően mennyire érdekli az embert a történelem és hány Niksicsko sört akar inni. 

Megközelítés:
Cetinjét szerencsére könnyű megközelíteni, Podgorica és Budva felől is van út, amivel könnyedén és gyorsan elérhető az egykori főváros. A Kotorból Lovcen felé vezető szerpentines úton keresztül is meg lehet közelíteni a várost, ez az útvonal sokkal hosszabb, de a Balkán legszebb útja!