Vajon mire elég mindössze három nap a Vajdaságban, milyen értékeket, látnivalókat rejt – erre is kerestük a választ amikor elfogadtuk a Vajdasági Turisztikai Szervezet és a Szerbia Magyarul meghívását és részt vettünk egy bemutató túrán.

Az utazás egyben lehetőséget adott, hogy feltérképezzük, miképpen lehetne felturbózni a tavasszal nagy sikerrel zárult Vajdasági kulturális gasztrokalandunkat, melynek őszi változata már készülőben van. A túra megerősített abban, hogy Vajdaság igazi erényét a sok nemzetiségből fakadó történelmi, kulturális és gasztronómiai élmények adják és hogy a térség egyre inkább felkészült a vendégek fogadására. Itt nem csak a turisztikai szervezetek hozzáállását kell érteni, hanem azt is, hogy számos vállalkozó komoly idegenforgalmi fejlesztéseket hajtott végre. Külön öröm, hogy közülük számos magyar család is megtalálható. És amellett sem szabad elmenni szó nélkül, hogy a magyar vendégeket mindenhol szívesen látják.

És hogy mi fér bele mindössze 3 napba?

A túra a tavaszról már jól ismert Kátai-tanyán indult egy igazi falusi ebéddel és pálinkával, majd dél felé vettük az irányt – megismerkedtünk a pétervári erőd a fordított óra történetével, ahonnan csak egy ugrás a Szerémség talán leghangulatosabb városa, Karlóca. A rövid városnézést kuglófkóstolás követte a helyi német asszonyok egyesületének köszönhetően, majd a térség talán legismertebb borászatába látogattunk a Zivanovic családhoz, mely – mint a Vajdaságban oly sok helyen – egyben méhészettel is foglalkozik. Ha arra jártok, a szezámmagos mézet ne hagyjátok ki, mint ahogy a Bermetet sem, mely a Titanic itallapján is szerepelt. Egy rövid újvidéki városnézést követően szállásunkra siettünk. A nemrég felújított bácsfeketehegyi Pipacs Villában házi meggypálinkával és nyárson sült báránnyal vártak, és megismerkedhettünk a helyi méhészet és a Fekete pincészet termékeivel is, Rosé rulez!

Ránk is fért a pihenés, másnap is intenzív program várt bennünket: ellátogathattunk a Bácskai Atlantisznak is nevezett Monostorszegre. A főleg sokácok lakta település mellett a Felső-Dunamellék Természetvédelmi Rezervátum terül el a maga gazdag élővilágával. Itt megismerkedhettünk a méhészet rejtelmeivel, a helyi tájházban pedig a néphagyományokkal, szokásokkal. Zdenka Mitic, a település turisztikai vezetőjének jóvoltából megtudhattuk, milyen programok, rendezvények színesítik a város életét, közülük mindenképpen kiemelkedik a BodrogFest.

Nehéz szívvel, de búcsút vettünk, hogy egy Duna-parton elfogyasztott halpaprikást követően Zombori városnézésen vegyünk részt. Danijela Vujko, a turisztikai szervezet vezetője kalauzolt bennünket körbe a kellemes hangulatú városban, számos érdekességet megtudhattunk a város múltjáról és jelenéről, majd a Vucji podrum borászatban ismerkedhettünk meg a település boraival.
A nap azonban még nem ért véget, hiszen még hátra volt a szecessziós építészet gyöngyszemeit rejtő Szabadka, ahol nem csak városnézésen vettünk részt, hanem bemehettünk a nemrég felújítozz zsinagógába is. Este Palicson grillvacsorával, tamburás zenekarral, pálinka, házi szörp és borkóstolóval vártak bennünket, így igen csak hosszúra nyúlt a napunk.

 

Innen reggel csak egy ugrás volt a Palicsi-tó, ahol egy rövid hajókázás közben tudhattunk meg számos különlegességet az üdülőtelepről és a női fürdő teraszán élvezhettük a tavaszi napsütést kávézás közben. Útunk következő állomása Zenta volt, ahol a város Turisztikai Szervezetének vezetője Laskovity Kornél kísért minket körbe és mutatta meg a zentai csata eseményeit felidéző emlékkilátót. Egy helyi manufaktúrában prémium kategóriűjú csokoládékkal vártak, úgy tűnik egyre inkább kialakul a kiemelt termékek piaca is a térségben. A túra utolsó állomása végül a topolyai Brindza borászat volt, ahol bepillanthattunk a löszvidékre jellemző borok világába, hogy aztán egy közeli vendéglőben vadételes ebéddel intsünk búcsút a Vajdaságnak. A búcsú azonban rövid időre szól, hiszen rövidesen visszatérünk.

Köszönettel tartozunk a Szerbia Magyarul csapatának, amiért szakszerűen  megszervezték a programokat és lehetőséget biztosítottak a térség jobb megismerésére.