Immár egy magyar sincs a világ ötszáz legjobb egyeteme között, ellenben balkániból hat is akad – ez derül ki a Academic Ranking of World Universities (ARWU) rangsorából.
A két legjobb magyar egyetem, az ELTE és a Szegedi Tudományegyetem már csak a legjobb hatszáz közé fér be, ami még a posztszocialista országok egyetemei között is a másodvonalnak felel meg. A Balkánon a Belgrádi Egyetem érte el a legjobb helyezést, miután a legjobb 300 közé került a világon. Rajta kívül a ljubljanai egyetem valamint három görög és egy török intézmény van az ötszázas listán.
A teljes lista itt böngészhető, szakirányok szerint pedig itt keresgélhet.