120 ezer adós kaphatja vissza ezzel a döntéssel a hitelei után túlfizetett kamatok és a devizaárfolyam közötti különbséget.
Így döntött a horvát legfelsőbb kereskedelmi bíróság arra hivatkozva, hogy a bankok 2004 és 2008 között nem tájékoztatták ügyfeleiket az ilyen devizahitelek magas kockázatáról.
A testület elutasította a bankok fellebbezését, és helybenhagyta a frankhitelesek érdekvédelmi szervezete kollektív vádemelését a nyolc legnagyobb Horvátországban működő bank ellen.
Azzal vádolták őket, hogy tisztességtelenül alkalmazták az árfolyamzáradékot, és egyoldalúan megváltoztatták a kamatokat, amelynek következtében a hitelfelvevők törlesztőrészlete a duplájára nőtt a kiindulásinak.
2013-ban Zágrábban a kereskedelmi bíróság jogszerűtlennek ítélte mind a svájci frank alapú hitelek konstrukcióját, mind a bankok egyoldalú kamatemelését hét banknál a nyolc érintett közül, amelyek ellen az eljárás folyt. Később a legfelsőbb kereskedelmi bíróság ezt a döntést felülbírálta, és csak a változó kamat egyoldalú megemelését ítélte jogszerűtlennek és tisztességtelennek.
A döntés szerint a perelt bankok megsértették a kollektív érdekeket és a hitelfelvevők jogait azzal, hogy nem tájékoztatták ügyfeleiket a devizahitelek magas kockázatáról, valamint semmis és tisztességtelen szerződést kötöttek ügyfeleikkel. Aláhúzták, hogy az említett pénzintézetek az akkor hatályos fogyasztóvédelmi törvénnyel ellentétesen jártak el.
A bankoknak több mint 10 milliárd kunát (437 milliárd forint) kell megtéríteniük ügyfeleiknek, de minden hitelesnek egyéni pert kell indítania a pénzintézetek ellen.