Már 7 éve szervezzük meg minden év tavaszán a Vajdasági kulturális gasztrokaland utazásunkat. 2025-ben a nagy érdeklődésre tekintettel 2 túrát is hirdettünk, az első út útibeszámolóját olvashatjátok most. 

1. Nap: Szabadka, Palics

Az első nap a délelőtti megérkezés után, egy helyi magyar idegenvezető, Levente kalauzolt minket végig Szabadkán, a séta a Raichle palotánál kezdődött, majd a Ferencesek templomát is megtekintettük kívül-belül. Levente részletesen mesélt nekünk a város történetéről, illetve számos olyan érdekességet, titkot említett melyet csak a helyiek ismernek. A szecessziós séta egyik fénypontja a Szabadkai zsinagóga következett, ahol volt időnk megcsodálni a csodaszép épületet. Szabadkán számos híres magyar született és élt, köztük Kosztolányi Dezső is, a nem éppen rá hasonlító szobrot és gimnáziumát is megnéztük. Természetesen a város leghíresebb épülete sem maradt ki, a Szabadkai városházát ma csak kívülről, de a 4. napon belülről is megnéztük. A városnéző séta közepén egy helyi kafana-ba is ellátogattunk, ahol egy igen laktató ebédet fogyasztottunk el számos helyi specialitással: csevap, pljeskavica, ajvár, kajmak. Délután még jutott idő kicsit fagyizni, a főtéren éppen kitelepülő árusokat megnézni, szuveníreket vásárolni.

Délután Palicsra is ellátogattunk, ahol egy tóparti sétát tettünk, miközben megnéztük az egykori fürdőváros szecessziós épületeit, köztük a Bagoly várat, a Női fürdőt, a Vigadó épületét Zsolnay kerámiából készült kancsókkkal és a Villa Lujzát.

Este elfogltaltuk szállásunkat Kishegyesen (Rúzsa Magdolna innen származik) a Kátai tanyán, amely távol a város zajától a pusztaság közepén, csodálatos környezetben található. A vacsora mellé pedig érkezett hozzánk László, a Molin borászat vezetője, aki 6 szuper bort hozott nekünk és kicsit megismerkedhettünk a helyi borvilággal is.

Vajdasági idill

Az utazás során nem csak a látnivalók érdekesek, hanem maga a szállásunk is különleges. A kishegyesi Kátai tanya a pusztaság közepén van távol a város vagy út zajától, csodálatos környezettel körülvéve. A tanyán számos ház található különböző eszközökkel, gyönyörű famunka és állatok teszik szebbé az utazásunkat. A jó levegő mellett pedig vendéglátóink vendégszeretete és a finom ételek, amiket készítenek tökéletessé teszi az itt tartózkodásunkat. Ez a vajdasági idill, amit szerintem sikerült mindenkinek átéreznie.

 

2. Nap: Monostorszeg, Bezdán, Zombor

A második napon a Vajdaság nyugati részére látogattunk, útközben meséltem a térségről és hogy milyen sokszínű (6 hivatalos nyelve van). Első megállónk a sokácok által lakott Monostorszeg volt, ahol a helyi turisztikai vezető mesélt a településről, illetve egy családi méhészet bemutatt nekünk a méz készülésének módját, illetve az általuk készített rakiját is meglehetett kóstolni és vásárolni is tudtunk. Egy fafaragó műhelybe is ellátogattunk, illetve a helyi tájházban sokác népviseletben fogadtak minket és bemutatták nekünk a házat, illetve a különböző tárgyakat, eszközöket. Betekintést nyerhettünk a falusi életbe. Ebédelni a Duna-menti Bezdán látogattunk, ahol megkóstoltuk a bezdáni halászlevet, mely mindenkinek elnyerte tetszését.

A következő állomás Zombor volt, ahol egy közös városnéző séta során felfedeztük a város látnivalóit (Régi városháza, Új városháza, Szentháromság plébániatemplom és a Napóra, Szent István templom). A csodás napsütésben jutott idő korzózni is, beülni egy kávéra, sörre stb. Visszaérkezve a Kátai tanyára a vacsorát, ami egy helyi specialitás a szárma volt naplementekor fogyaszthattuk el, illetve az utasok egymással is megismerkedhettek.

 

3. Nap: Pétervárad, Krusedol, Karlóca, Újvidék

A harmadik napon először a Péterváradi várba látogattunk, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Dunára és Újvidékre, itt volt lehetőség sétálni, kávézni is. Ezután a Fruska Gora Nemzeti Parkon keresztül a Krusedol-kolostorba látogattunk. Az ortodox kolostor kívül-belül elképesztően gyönyörű és különleges hely. Még egy keresztelőt is láthattunk. Itt beszélgettünk az ortodox vallásról és annak szokásairól is. A következő állomás Karlóca volt, amely Szerbia borászati központja, de emellett egy hangulatos kisváros is. Lehetőség nyílt körbe járni Karlóca legszebb helyeit, majd pedig a térség egyik legrégebbi borászatába látogattunk. A Zsivanovics borászat 1770 óta készít borokat, illetve már több száz éve mézzel is foglalkoznak. A családi múzeum és a pince megtekintése után hét szuper bort kóstolhattunk, köztük Karlóca ikonikus borát, a Bermet-et, mely egy ürmös desszertbor és állítólag rajta volt a Titanic itallapján. Délután a Vajdaság legnagyobb városába utaztunk, Újvidéken mindenki szabadon felfedezhette a város látnivalóit, köztük a főtéren álló Mária Neve templomot. Újvidék híres hangulatos belvárosáról, ebbe nyerhettünk betekintést.

 

4. Nap: Zenta (+ Szabadka városháza)

A 4. napon a Vajdaság nyugati részére utaztunk a laktató reggeli után. A Kátai tanyán minden reggeli és vacsora nagyon finom volt, számos helyi ételt tudtunk kóstolni. Zentán először a városházát néztük meg, először kívülről majd belülről is. Az ülésterem látogatása után felmentünk a toronyba, ahol az 1697-es Zentai diadal részleteit ismerhettük meg (ez a döntő csata vezetett Magyarország török uralom alóli felszabadulásához). A toronyból fantasztikus kilátás nyílt a főleg magyarok által lakott városra. Sok turista ezután elhagyja a várost, pedig ha tudnák, hogy konkrétan a városháza épületében található a Réel vajdasági magyar csokoládéüzem boltja és múzeuma! Mi természetesen nem hagytuk ki! Először a múzeumot néztük meg, ahol elkészítették Zenta leghíresebb épületét csokiból, megismerhettük a csokoládé készítésének módját, majd 10 féle csokit is kóstolhattunk. Ezután lehetett vásárolni és ki sétáltunk a Tisza-partra is, ahol Bácska és Bánát találkozik.
Az első nap rendezvény miatt nem tudtunk bemenni Szabadkán a városházába, de kiváló társszervezőinknek (Szerbia Magyarul) köszönhetően nyitvatartási időn kívül is be tudtunk menni. A szecessziós városháza belülről talán még szebb, mint kívülről. Mindenkit elvarázsolt az ülésterem díszítettsége. Ezután még jutott idő ebédelni, korzózni és sétálgatni Szabadkán, majd teli élményekkel és teli hassal vissza utaztunk Magyarországra vonattal.

 

Köszönjük szépen az utasoknak a részvételt. Reméljük tetszett! Várunk szeretettel további útjainkon is. 

Az utazás teljes fotógalériája megtekinthető Facebook oldalunkon.

Az utazást minden év tavaszán megszervezzük. Nem csak a legszebb helyeket mutatjuk be, hanem rejtett kincseket is. Betekintést nyerhetsz a Vajdaság világába, köztük a helyi magyarság életébe is, hiszen magyar szálláson szállunk meg. A vajdasági idill átélésére is remek lehetőség utazásaink. Vajdasági utazásaink

Az utazás társszervezője a Szerbia Magyarul csapata, akinek innen is köszönünk mindent!

Köszönjük a Kátai tanyának a vendéglátást és a finom ételeket és nem utolsósorban a vendégszeretet, amit mindig kapunk!