Ohrid városa, Macedónia és talán az egész Balkán egyik legszebb helye. Kristálytiszta tó, ezeréves templomok és hangulatos utcák várják a turistákat.
Ohrid és környéke 1980 óta az UNESCO Világörökség része, egyrészt az elképesztő kultúra és történelem miatt, másrészt a csodálatos természet miatt.
1. SVETI SOFIA TEMPLOM
Ha elkezdjük Ohridi sétánkat, érdemes azt az óváros irányába tenni, ahol az első látnivaló pár perc után feltűnik előttünk. A Sveti Sofia ortodox templom Macedónia egyik legfontosabb és legrégebbi temploma, amit a 9. században építettek, tehát több, mint 1000 éves történelemre tekint vissza. Az oszmán uralom alatt mecsetté alakították át és a freskókat fehérre vakolták, azonban ennek helyreállítása már elkezdődött, így számos többszázéves freskókat fedezhetünk fel a templom falain. A templomot egy gyönyörű kis kert veszi körül, ahol számos teknős szokott hűsölni. A Sveti Sofia nyáron az Ohridi nyári fesztiválnak is otthont ad, számos koncertet tartanak itt. A templomba belépőt kell fizetni, ami emlékezetem szerint 2022-ben 150 dénár (900 Ft.)
Az “Eső előtt” híres macedón film egyik jelenéteben is szereplő templomot láthatjuk a legtöbbször az interneten, ha Ohridra keresünk rá. Nem is csoda, hiszen a kis templom festői szépségű helyen található. Maga az ortodox templom belülről is nagyon szép (150 dénárért tekinthető meg, szinte mindenhova Ohridban ennyibe került egy belépő 2022-ben), de talán elhelyezkedése teszi még különlegesebbé. A 14. században épült, örmény stílusú templom Szent János teológusról lett elnevezve, a Kaneo pedig az itt található szirtnek a neve. A becenevén csak “Kaneo”-t a Sveti Sofia templomtól gyalogosan tudjuk elérni, ehhez először egy hosszú lépcsőn kell felmenni.
A Kaneo-tól felfelé kell mennünk először a lépcsőkön, majd egy erdőn keresztül míg el nem érünk egy hatalmas területre, amely még 2022-ben körbe volt álványozva az építkezések és feltárások miatt. A közepesen nehéz séta után a megérdemelt pihenőt eltölthetjük egy kávézóban a kolostor mellett. Itt található a Sveti Kliment i Pantelejmon templom, amelyben Cirill és Metód egyik tanítványa Ohrid Szent Kelemen sírja található, az eredeti templomot még ő építette. Ő volt, az a személy aki a térségben oktatta a cirill abc-t ezáltal elterjesztve a Balkán nagy részén. Kevesen tudják, hogy itt volt a Balkán-félsziget egyik első egyeteme, aminek újjáépítése jelenleg is zajlik. Ne hagyjuk ki a környező mozaikokat sem! A belépő szintén 150 macedón dénár (kb 900 Ft.)
Öt perc sétányira a Plaosniktól találjuk Ohrid egyik legrégebbi építményét. Az eredeti várat még II. Philipposz (Nagy Sándor édesapja) építtette. A jelenleg is látható, felújítások utáni várat pedig Sámuel bolgár cár (a macedónok egy része is saját hősüknek tekinti) építtette a 900-as évek során. A városban feltűnhet, hogy több helyen találkozhatunk kapukkal, várfalakkal, hiszen a egykoron Ohrid várfallal volt körülvéve, ennek egy részét láthatjuk a kikötőnél, másik részét pedig a Sveti Perivlepta templom mellett az Ókori színház irányában. Visszatérve az erődhöz, sajnos belül a romokon kívül nem sok mindent lehet találni, de a gyönyörű kilátás miatt érdemes felmenni a várfalra, hiszen innen az egész város és környéke látható. Ide ráadásul valamivel olcsóbban kb 100 dénárért be tudunk menni.
Ha egészen felmentünk a várig, akkor van egy jó hírem, a felfelé sétának vége van, innen már csak lefelé! Egyébként érdemes kényelmes cipőt vinni a sok macskakő miatt is, a városnézés véleményem szerint közepesen nehéz. Az Ókori színházat kr.e 200-ban húzták fel, azaz nem a római időkben épült, ellentétben a Sztobi és a Heraclea Lyncestis területén található színházakkal. Az ohridi színházban a római idők alatt még gladiátor harcok is zajlottak, később pedig számos keresztényt végeztek ki itt, emiatt pedig a helyiek nem is kedvelték sokáig, több alkalommal meg is rongálták az évszázadok során. Napjainkban az Ohridi Nyári fesztivál egyik helyszíne. A belépés ingyenes.
PÁR HASZNOS TIPP
#1. Ohridra érdemes legalább 1 teljes napot hagyni ideálisan, a kötelező látnivalókat fél nap alatt be lehet járni, de főleg nyáron a strandolást és a sétát semmiképpen ne hagyjuk ki.
#2. Az Ohridi-tóban lehet fürdeni, van több strand is a városban (Beach Potpesh, Beach Saraiste). A part kavicsos, bejjebb sziklás, így érdemes lehet vízi cipőt vinni. A tó vize nyáron is alapvetően kellemes, de a Balatonnál hidegebb. A tó vize kristálytiszta, szinte mindenhol le lehet látni az aljára.
#3. Szállások: a booking.com weboldalán minden szállás fent van, érdemes apartmanokban is megszállni az óvárosban, sok helyen erkély és gyönyörű kilátás vár: Ajánlásunk: Apartment Ain Naum, Villa Dudanov, Villa Ohrid vagy Hotelek: Boutique Villa Arte, Hotel Tino. A sétálóutca (Boulevard Makedonski Prosvetititeli sugárút mellett található) elég zajos, ott nem érdemes megszállni.
Ohrid óvárosában is számos látnivaló található, az egyik ilyen a Robev család háza, mely a város egyik ikonikus épülete, melyet a 19. század közepén építettek, sajnos azonban leégették, a mai formáját a 90-es években kapta. Az épületen belül múzeum működik, ahol meg lehet ismerkedni a város történelmével és a család történetével. A tradicionális ohridi stílust őrzi a Kanevcse-ház, mely a Sveti Sofia templom mellett található. Feltűnhet, hogy a lámpák a városban ugyanilyen formájúak. Az óvároson belül átélhetjük a régi Ohrid hangulatát, számos kis utcák, felfelé vezető hangulatos lépcsők, apró templomok színesitik az eleve gyönyörű várost.
National Workshop For Handmade Paper néven találjuk nem messze a Sveti Sofia templomtól az óvárosban a kis üzlethelyiséget, ahol egy 15. századi Guthenberg nyomda replikája is található, amiből a világon ezen kívül mindössze csak egy van. A kis helyiségben be is mutatják a papír készítésének módját, ha megkérjük a tulajdonost, illetve itt tudunk vásárolni a városban az egyik legjobb ajándékot is, mivel a papírokra nyomott városképeket bárki megveheti pár euróért.
A kikötőbe két dolog miatt is érdemes ellátogatni, egyrészt ha hajókázni/csónakozni szeretne az ember, akkor itt számos lehetőség nyílik erre. A Sveti Naum kolostorhoz is indulnak hajók, de akár lehet csak egy fél órára is egy katamaránra menni. A másik dolog pedig a kilátás, gyönyörűen megfigyelhetjük a város épületeit, látképét. A sétálóutca is innen indul, ahol számos étterem, kávézó és üzlet található. Nyaranta esténként hatalmas élet van itt. Aki nem szeretne vásárolgatni, annak is érdemes ellátogatni: megnézheti a frissen felújított Ali pasa mecsetet, illetve a több, mint 1000 éves platánfát, mely az idők során kettéhasadt.
9. Sveti Perivlepta templom és Ikon Múzeum
A megfáradt vármászás után sokan ki szokták hagyni a bizánci templomépítészet és az ortodox ikonfestészet egyik remekművét a Sveti Perivlepta templomot. A 13. századi templom mellett található az Ikon Múzeum is, ahol a macedóniai ortodox templomok legszebb ikonosztázai láthatóak, az ez iránt érdeklődőknek nagyon tetszeni fog, de ha itt jár az ember nem érdemes kihagyni. A kilátás innen is szép.
Kihagyhatatlan program Ohridban a tóparti séta, amelyre az egyik szuper hely a kikötőtől kifelé vezető hosszú széles út, amelyet egyben a gyalogosok (illetve biciklisek) foglalnak el. Esténként a város lakói is itt sétálnak. A másik szuper helyszín pedig egy fapallós rész, ami közvetlenül a Sveti Sofia templomtól kezdődik és egészen a strandig tart.
Ohridban emellett még számtalan látnivaló található és számtalan érdekes dolog van, ne hagyjuk ki a hajókázását, a macedón gasztronómiai felfedezését. A fiatalok számára pedig számos sportolási lehetőség van és az éjszakai élet is kiváló Ohridban. A top 10 látnivalóról készítettem egy térképet, hogy könnyebben megtaláljátok.
Macedóniába minden évben szoktunk utazást szervezni, az éppen aktuális utakat, ha van, akkor megtalálod a weboldalunkon, illetve a Facebook oldalunkon.