A bor, mely rajta volt a híres hajó, a Titanic itallapján, de még Bécsben a császári palotában is fogyasztották. 

Szerbiának a borászati központja a Fruska Gora (Tarcal-hegység), ahol a remek éghajlat miatt igen különleges borokat lehet készíteni. Karlóca (Sremski Karlovci) vált a szerb bor fővárosává, ugyanis itt találhatóak az ország egyik legjobb borászatai. Itt készül a Bermet is, ami egy desszertbor. Fehér, vörös, de még rozé változata is van, gyógynövényekkel, fűszerekkel készítik.

A végeredmény pedig magáért beszél. Az 1912-ben elsüllyedt híres Titanic hajó itallapján is rajta volt a Bermet, a feljegyzések szerint. Számos országban vált híressé és közkedvelté a bor, melyet mindenképpen érdemes megkóstolni. A legjobb lehetőség, ha az ember Karlócára látogat és ott megnéz egy borászatot.

Ha pedig az ember már Karlócán jár érdemes egy sétát tennie a város hangulatos belvárosában, megnéznie a helyi katolikus és ortodox templomot, a gimnázium épületét és a négy oroszlános kutat. Karlóca, avagy szerb nevén Sremski Karlovci tökéletes hely a kikapcsolódásra és pihenésre. Emellett mindenképpen érdemes kiemelni, a helyi kuglófot, amit a helyi német kisebbség készített, a tradíció pedig a mai napig megmaradt. Egy karlócai kirándulás során készüljünk fel tehát a felejthetetlen gasztronómiai élményekre.