A török kor egyik legfontosabb kereskedelmi központja, egy kis város Koszovóban, melynek neve sok mindent jelenthet, régi bazár és mecset – ez mind Gjakova!

Gjakova avagy albánul Gjakovë, szerbül pedig Đakovica egy 40 ezer lakosú város Koszovóban, a név eredetének több verziója is van: az egyik szerint a Jakov névből eredeztethető, egy másik szerint a szerb đak (pupilla) egy harmadik szerint az albán gjak (vér) szóból származik Gjakova város neve. A város a török időkben vált fontossá földrajzi elhelyezkedése miatt, ez kötötte össze Shkodrát és Isztambult. Evlija Celebi híres török utazó 1662-ben járt Gjakovaban, amit egy nyűzsgő kereskedelmi városnak írt már le 2000 házzal és 300 bolttal. 

Több évszázaddal később ma is a bazár a város központja, ahol számos kézműves terméket lehet vásárolni, ma is kb 500 üzlet található itt. A bazárban van a Hadum mecset is, melyet még 1594-ben építettek, érdekessége, hogy a mecsethez tartotó előcsarnok is megmaradt. A bazár kis utcácskáiban megismerhetjük a helyi életérzést, beszélgethetünk a helyiekkel és ajándékot is tudunk venni otthonra.

Gjakovaban két katolikus templom is található, ezek közöl a Szent Péter és Pál templom a legjelentősebb, ez az 1999-es koszovói háború során lerombolódott, de újraépítették. Ne hagyjuk ki az óratornyot és az etnográfiai múzeumot sem!