Régi templomok, hangulatos mediterrán utcák, az ortodox egyház remekművei és balkáni gasztroélmények – így telt a szentendrei balkáni gasztroséta.

Az október 10.-i Szentendrei balkáni gasztrosétánk szerencsére csodás időben került megrendezésre, végig sütött a nap. A sétánkat a Pozsaravecska szerb ortodox templomnál kezdtük, ahol az utasok megismerhették Szentendre történetét, de megnéztük Vuk Stefanovic Karadzic emléktábláját is. Túránkat a város első polgármesterének, Dumtsa Jenő házánál folytattuk, aki görög-cincár származású volt, majd egy kis édes élmény várt mindenkire, ugyanis meglátogattuk a szerb származású Szamos Mátyás marcipán múzeumát, ahol számos mesefigura, de még a Parlament is látható, amik teljesen marcipánból készültek.

Sétánk a régi kereskedő családok házai között vezetett, de előtte megnéztük a korábbi Csiprovacska (jelenleg katolikus templom) templomot és a csoport megismerkedett Szentendre közép és újkori történelmével, köztük az 1690-es szerb bevándorlás részleteivel is. A túra első része a város főterén a Pestis-keresztnél és a Blagovestenszka templomnál zárult.

Egy kis pihenő után, a túra a Szerb Egyházi Múzeumban folytatódott, ahol megcsodálhattuk a magyarországi szerb ortodox templomok legszebb ikonosztázait és emlékeit. Majd ellátogatunk a Belgrád-székesegyházba, ami talán Szentendre egyik legszebb helye, természetesen belülről is megcsodáltuk a hatalmas ikonosztázt, továbbá a résztvevők megismerkedhettek az ortodox vallás szokásaival is.

Miután felfedeztük a talán legismertebb helyeket, a rejtett kincsek felé vettük az irányt, hangulatos kis utcák, sikátorok, és szebbnél szebb helyek között jártunk, ahová már a turisták nem jutnak el. Ellátogattunk a Dalmát utcába, a Szamár helyre, ahol dalmátok laktak és laknak a mai napig. A sétánkat pedig egy csodálatos kilátással zártuk, hogy a fáradalmakat egy megérdemelt balkáni ebéddel tudjuk lezárni. A Corner szerb étteremben élőzene fogadott minket, ebéd után pedig tele hassal és élményekkel tért mindenki haza.

A túráról készült teljes fotógalériát a linkre kattintva nézheti meg.

A későbbiek során is szervezünk majd ilyen túrát, a részletekért kövesd Facebook oldalunkat!