A Balkaninfo egyik tagja, Sándor Miklós a helyszínen nézte végig a Besiktas-Galatasaray derbit Isztambulban, az ő kalandjai, történetei és élményei kerülnek bemutatásra.

Futball bakancslistám előkelő helyén szerepelt valamelyik isztambuli derbi, így amikor nyár végén számomra pont kedvező időpontra tűzték ki a Besiktas-Galatasaray meccset, nem volt kérdés, hogy ott leszek Isztambulban, még akkor is, ha nem sikerül jegyet szerezni. Előrebocsátom, hogy csak három napot töltöttem a városban, ez az idő pedig éppen arra elég, hogy a „kötelező” látnivalókat megtekintse az ember, ezért nem egy turistakalauz lesz a beszámolóm, inkább segédlet azoknak, akik egy ilyen rangadóban gondolkodnak.

A város

Budapestről repülővel választhatjuk török fapados légitársaságot, ami az ázsiai Sabiha Gökcen reptérre visz, vagy a Turkish Airlines járatát, ami az egy éve átadott új reptéren száll le. Én az utóbbit választottam és mindenkinek ajánlom, hogy legalább egyszer nézze meg, mert a még mindig bővülő reptér csodálatos. Mindkét esetben jó előre foglalva kb. 40-60 ezer forint között megjárhatjuk Isztambult.

Bár a reptér egy kisebb város nagyságával ér fel, de így is könnyen meg lehet találni a buszokat, amelyek Isztambul főbb csomópontjaira visznek minket. A buszok előtti automatákból váltsuk ki az Istanbul Kart-ot, amelyet ott helyben fel is tölthetünk pénzzel, ugyanis a tömegközlekedési eszközökön csak ezzel tudunk utazni, amíg van a kártyánkon pénz. Az árak változóak, a reptéri transzfer például 18 líra (1 líra kb. 53 ft), egy metrójegy 4,5, de negyed órát hajóztam a Boszporuszon Európából Ázsiába mindössze 150 ft-ért. Azt hiszem életem legjobb ár-érték arányú utazása volt.

Napfelkelte a Galata hídról, kb. fél 8-kor, a törökök ugyanis végig a „nyári” időszámítás használják, így október végétől 2 óra a különbség Budapesthez képest.

Amíg bejutunk a városba (40-90 perc forgalomtól függően) érdemes átállítani az agyunkat, mert ha úgy állunk a közlekedéshez, ahogy itthon, akkor hamar hívhatjuk a biztosítónkat. Bárhol, bármikor megjelenhet ugyanis egy autó vagy motor és ne is számítsunk arra, hogy a gyalogosnak elsőbbséget fognak adni. Szerintem nem véletlen, hogy Isztambulban nem sűrűn látni telefonozó járókelőt.

A tömegközlekedési eszközök kiválóak, modernek és tiszták és ahhoz képest, hogy legalább 15 milliós nagyváros, a zsúfoltság sem annyira zavaró mértékű. Ennek ellenére szerintem városrészeken belül inkább a gyalogos közlekedést válasszuk, mert több élményt szerezhetünk. Kihagyhatatlan például a Sultanahmet tér közelében a müezint meghallgatni. Fantasztikus, amikor a város több pontjáról, kánonban halljuk a muszlimokat imára hívó éneket.

A Szulejmán mecset közelében csodálatos kilátásban lehet részünk, ha beülünk valamelyik teraszos étterembe akár egy teára. Itt kell megjegyezni, hogy a törökök inkább teáznak, bár szerintem a zaccos, habos kávéjuk zseniális. A Boszporuszon való hajózást semmiképpen se hagyjuk ki, és válasszuk a tömegközlekedést, mert erre érvényes az Istanbul Kart.

A derbi

Törökországban ahhoz, hogy első osztályú mérkőzésre tudjunk menni, rendelkeznünk kell Passolig szurkolói kártyával. Sajnos mióta bevezették, Törökországban számos fanatikus szurkoló inkább távol tartja magát a meccsektől.

A kártya elkészítését online is le lehet bonyolítani, aminek kb. 1500 ft költsége van. Nem kell azon aggódni, hogy a kártyát hogyan vesszük át, mert amint elkészítettük, a telefonunkra le tudjuk tölteni a Passolig alkalmazást, ezzel pedig már indulhat is a jegyvásárlás. Ha mondjuk egy Besiktas-Galatasaray derbi érdekel, akkor ahhoz „korán kell kelni”. Ezekre e meccsekre akár 1-2 órán belül elviszik a 40-50 ezer jegyet, amelyeket 150-800 líra közötti áron vásárolhatunk meg. Engem a meccsnap reggelén, amíg a Besiktas múzeumhoz sétáltam hárman is megszólítottak, hogy van-e eladó jegyem. Egy ember egyébként a barátainak is vehet jegyet, de mindenkinek kell szurkolói kártyával rendelkeznie. A kártyát átvehetjük a stadionok melletti Passolig pontokon.

A meccsek előtt mindenkinek javaslom, hogy térjenek be a klubok áruházaiba és a múzeumaiba. A Besiktasnál egy több száz négyzetméteres, kétszintes boltban válogathatunk és ha kedvünk tartja, 15 líráért a szomszédos múzeumba is benézhetünk. Itt egy külön szobában azt is kipróbálhatjuk, hogy milyen, amikor 42 000 fanatikus üvölt. A bátrak, akár 142 dB hangerőig feltekerhetik a stadion atmoszférát, ami a valaha mért leghangosabb szurkolás volt focimeccsen.

Érdekes volt látni, hogy a meccs napján a Besiktas negyedben, de még a Galata hídon is nagyon sok Besiktas mezes vagy melegítős emberrel lehetett találkozni. Ezért vettem a bátorságot és én is a Besiktas sálamban indultam el a stadionhoz. Többször találkoztam össze vörös-arany mezes emberekkel, de semmilyen konfliktus nem alakult ki.

Magáról a mérkőzésről rengeteget lehetne írni, de a szavak nem – még a videók sem – adják vissza azt az atmoszférát, ami ott tapasztalható. Dobóék teljesítménye felértékelődött számomra, mikor belegondoltam, hogy 40 000 fanatikus török milyen hangzavart képes csinálni. Ryan Babel minden egyes labdába érésénél olyan erejű kifütyülést és fújólást kapott, hogy az ember fülét már bántotta, még az is előfordult, hogy a játékvezető sípját nem hallották időben a játékosok. Ahogy körülnéztem, a stadionban mindenki állt és mindenki szurkolt, itt nem érvényes a kapu mögötti-oldallelátós felosztás.

Nem vagyok a szupermodern stadionok híve, de ha valakinek ez hiányzik, megnyugodhat, mert a beléptetés, a büfék, mosdók mind első osztályúak, sehol nem alakul ki tömeg. Egyébként már maga a stadion fekvése is fantasztikus, mert Boszporusz partján a XIX. században épül Dolmabahce palota szomszédságában magasodik.

A meccsen egyébként a Besiktas nyert 1:0-ra, Umut Nayir góljával, így a csapat a pocsék rajt után talán megindulhat felfelé a tabellán.

Összegzés

Isztambul mindenképpen megér legalább egy hetet, mert nagy város, rengeteg látnivalóval. Bár Isztambul már az iszlám világhoz tartozik, a minareteken és a müezzinek énekén kívül nem érhet minket sokként a kulturális különbség sem, Törökország egy szekularizált állam. Ha kicsit többet akarunk érteni ennek a jelentőségéből, akkor utazás előtt nézzük meg, ki volt Mustafa Kemál Atatürk, akinek az arcképét nem tudjuk elkerülni ugyanis az összes bankjegyen és pénzérmén ő szerepel.

A szekularizációtól függetlenül azonban hagyományokat itt is illik tiszteletben tartani, de ezek olyan apró figyelmességet követelnek csak, mint például a nőktől a hajat és vállat takaró kendő viselése vagy a cipő levétele és a rövidnadrág mellőzése mecsetekben.

Futballrajongóknak pedig örök élmény bármilyen mérkőzés meglátogatása. Sőt, még azoknak is ajánlom, akik a focit nem kedvelik, de érdekli őket a török kultúra és a török emberek. Érzelmekben gazdag 90 percben lehet részük.

A beszámolót, képeket, videót Sándor Miklós készítette.