Recep Tayyip Erdogan török elnök mutatta be  Törökország első saját gyártású személygépkocsiját.

Az országban eddig is számos összeszerelő üzem működött, de a TOGG az első saját tervezésű, saját márkájú járműve.

A török kormány nem csak a helyet biztosítja a TOGG néven összeálló cégcsoport gyárainak, hanem adókedvezménnyel is besegít, illetve 2035-ig évi 30 ezer autó megvásárlását garantálja. A pénteken bemutatott elektromos SUV és szedán modellek gyártását 2022-től tervezik.

A tervek szerint a projekt 3,3 milliárd euróba kerül, öt modellt dob piacra és 4000 embert foglalkoztat a következő másfél évtizedben. A TOGG öt modellt kezd el árusítani, először egy kisebb SUV és egy kombi érkezik, ezt később egy kisautó, egy utcai terepjáró és egy kisbusz követi majd, ezek mindegyike elektromos autó lesz. Minden modellnek egy 200 és egy 400 lóerős változata lesz, és hátsó-, illetve összkerékmeghajtás közül lehet választani. A hatótáv legfeljebb 500 km-t tehet ki, de gyorstöltővel kompatibilis autó lévén akár fél óra alatt is újra lehet tölteni a kocsit.