Fedezd fel Macedónia legszebb természeti látványosságait, utazz vissza az időben és éld át egy középkori város hangulatát, emellett felfedezheted Szkopje legszebb helyeit is!
Az utazás TELTHÁZAS, nincs több szabad hely. Júliusban lesz egy másik macedóniai utazásunk is. Ohridi-tó gyöngyszemei utazás: https://bit.ly/3wCA8zT 
————————————————————————————————————

RÉSZLETES PROGRAM

SZKOPJE, A VÁROS NYUGAT ÉS KELET KÖZÖTT

Szkopje kicsit keleties, kicsit nyugatias, a város egyik oldalán az oszmánkori Öreg bazár, mely Európa második legnagyobbika. A bazárban felfedezheted a törökfürdőket, mecseteket és karavánszerájokat, emelett itt szó szerint minden lehet találni, szuper éttermeket és kávézókat, kézműves boltokat, szuveníreseket. Megfigyelheted a kézműveseket, ahogy kis boltjukban készítik a termékeiket, mint ahogy azt a török időkben is tették. 

A macedón főváros másik fele pedig nyugatias, hatalmas épületek, és szobrok százai díszítik a Vardar folyó környékét, mely a hírhedt “Skopje 2014” terv során készült el. Emellett szó lesz az itt született Teréz anyáról (Kalkuttai Szent Teréz) és az 1963-as földrengésről is, mely elpusztította Szkopje ⅔-át. Ellátogatunk a Sveti Spas ortodox templomba, ahol megcsodálhatod a gyönyörű faikonosztázt. 

A városban lehetőséged lesz megismerni a macedón tradicionális ételeket, enni egy jó csevapot vagy pljeskavica-t ajvárral, inni hozzá egy jéghideg Szkopszko sört vagy egy jó macedón bort, vagy éppen egy rakiját. Megkóstolhatod a bureket, a tavce gravce-t, ihatsz egy jó török kávét vagy teát is. Szkopjében mindenki megtalálja a kedvenc helyét!

 

KOKINO, AZ ŐSKORI CSILLAGVIZSGÁLÓ

A Kokino egy bronzkori obszervatórium (csillagvizsgáló) 30 km-re Kumanovo-tól, 1010-1030 méter magasan található. 2001-ben fedezték fel véletlenül bolgár és macedón kutatók és azt állapították meg hogy a kr.e 19-6. századból származik a hely. 2009-ben a macedónok fel akarták vetetni a Kokino-t az UNESCO Világörökség listájára, de elutasították a kérelmet. A kilátás pedig gyönyörű!

 

 

KUKLICA, AVAGY A KŐBABÁK

A Kuklica vagy másnéven kőbabák egy igen furcsa látnivaló, hiszen az oszlopok hasonlítanak emberi formákra, amely miatt egy legenda is tartozik a helyhez, a másik talán valószínűbb, hogy természetes erózió alakította ki, bármelyiknek hiszünk misztikus élményben lesz részünk! A Kuklica mellett pedig egy szuper étterem is található, ahol ebédelni fogunk!

 

 

KRATOVO, AHOL MEGÁLLT AZ IDŐ

Hogy meglegyen a 3. K-betűs látnivaló is, íme Kratovo, amely egy pár ezres picike település, de nem is ez a lényeg, hanem hogy az egésznek olyan hangulata van, mintha a középkorban megállt volna az idő. Több száz éves házak, hangulatos utcácskák és a régi idők romantikája veszi körül a várost. Hidak, tornyok és egy ismeretlen város, amiről valószínűleg nem sokan hallottak. Itt található a Shancheva ház is, ami közel 300 éves, a házat pedig tradicionális macedón stílus övezi, így átélhetitek milyen lehetett az élet itt régen. Az élmény fenomenális és felejthetetlen. Aki szeretné pedig akár meg is szállhat itt! Természetesen nem marad el a macedón gasztronómiával való megismerkedés sem.

 

MATKA-KANYON

A Matka-kanyon Szkopje mellett található csodaszép természeti látnivaló, ahol számos kikapcsolódási lehetőség nyílik: lehet kirándulni a hegy oldalán kivájt túraútvonalon, lehet hajókázni, mely során a Vrelo-cseppkőbarlangot is meg lehet nézni, lehet kajakozni-kenuzni is. Bármelyik programot választja az ember remek élményben lesz része, elég a képet megnézni, mert ez vár ránk! 

Napi tervezett bontás:

  1. nap: Érkezés Szkopjébe, szállás elfoglalása, rövid városnézés Szkopjében 
  2. nap: Kokino, Kuklica és Kratovo
  3. nap: Matka-kanyon és városnézés Szkopjében 
  4. nap: Utazás haza 

(Ez csak egy tervezet, mely kis mértékben változhat a repülőjáratok időpontjától)

MIÉRT UTAZZ VELÜNK?

Az ismertebb látnivalókon túl megmutatjuk a térség rejtett értékeit, elviszünk olyan helyekre is, ahova másképpen nehezen jutnál el. A Balkánhoz személyesen kötődve többet tudunk a régióról, így nem csak a „kötelezőket” tudhatod meg, hanem mindazt ami színesíti, gazdagítja a térség megértését: helyi ízeket, szokásokat, történeteket. Az élményekre helyezzük a hangsúlyt, biztosítva elegendő szabadidőt a területek önálló felfedezéséhez is.

 

 

 

 

Túra nehézsége: A túra bárki számára könnyen teljesíthető, a Kokino-hoz egy 20 perces kényelmes séta vezet fel a hegyre, de ez az átlagember számára könnyedén teljesíthető. Ezen felül nem lesz kifejezetten hosszú, nehéz séta. Sok pihenő és megálló lesz. 

 

RÉSZLETEK:

UTAZÁS:
Oda: Április 21 (péntek) 12:20 – 13:45 Budapest – Szkopje (WizzAir)
Vissza: Április 24. (hétfő) 10:25 – 11.45 Szkopje – Budapest (WizzAir)
A menetredet módosíthatja a WizzAir.
Macedónián belül saját 20 fős, modern, légkondicionált kisbusszal fogunk utazni.

SZÁLLÁS:
2 éjszaka Szkopjében – Hotel de Koka: 3 csillagos modern, új építésű szálloda a belvárosban 2 ágyas vagy franciágyas szobákban

1 éjszaka Kratovo-ban

“A” szállás: Hotel Kratis, modern 2 ágyas vagy franciaágyas szobákban 

“B” szállás: Shancheva macedón tradicionális ház: a szálláson 1 db 1 ágyas, 1 db 2 ágyas és 1 db 4 ágyas szoba található, így lehetséges hogy ezen szállás során nem tudunk saját szobát biztosítani. A szállás régies, fából készült, de jó állapotú, kényelmes ágyakkal és felújított fürdőszobával (1 fürdőszoba van a házban). WiFi és konnektor is van mindenhol. Nyugodt szívből ajánljuk mindenkinek, tökéletes élmény és egyáltalán nem kell lemondani a kényelmi szempontokról. Érdemes elolvasni a booking.com értékeléseket, amin 9,5 csillagos értékelése van! 

RÉSZVÉTELI DÍJ:   79.900,-Huf, mely tartalmazza az alábbiakat:
– Macedónián belüli utazást különbusszal
– A felsorolt szállásokat (2 éjszaka Szkopje, 1 éjszaka Kratovo)
– Reggelit a 2.,3., és 4. napon a szálláson
– Tradicionális macedón ételkóstolót a Shancheva házban 
– magyar nyelvű idegenvezetést és asszisztenciáz az út teljes ideje alatt

Az ár nem tartalmazza: repülőjegyek (ennek vásárlásában tudunk segíteni, jelenleg kb. 18.000 Ft/ fő oda-vissza), reptéri transzfer (kb 7 euró/fő/irány), belépők (kb 5 euró/fő), biztosítás, további étkezések 

Az ár 415 Ft/euró árfolyamig érvényes.

FIZETÉSI RÉSZLETEK:
Az utalási adatokat jelentkezéskor küldjük.
30.000,-Huf jelentkezéskor
49.900,-Huf április 1.-ig

Lemondási feltételek:
Az indulás napjától számított 35 – 21 nap közötti lemondás 30.000 Huf / fő bánatpénz megfizetése mellett történhet. 21 napon belüli lemondásra nincsen lehetőség. Amennyiben a túra meghiúsulna, úgy a befizetett összeg visszautalásra kerül.

JELENTKEZÉS:

Az utazás TELTHÁZAS, nincs több szabad hely. Júliusban lesz egy másik macedóniai utazásunk is. Ohridi-tó gyöngyszemei utazás: https://bit.ly/3wCA8zT 

Jelentkezni a balkaninfo.hu@gmail.com mail címen lehet.
Az utalási adatokat jelentkezéskor küldjük.
További információ a 06 30 623 1644 telefonszámon is kérhető. 

 

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK:
Fizetőeszköz, fizetés: macedón dénár, forinttal nem lehet fizetni. Bankkártyával általában lehet fizetni (de kisebb boltokban és kisebb éttermekben nem)

Pénzváltás: Nem érdemes itthon dénárt venni a rossz árfolyam miatt, Szkopjében számos helyen lehet eurót dénárra váltani. Tehát Magyarországon váltsuk át a forintot euróra, amit kint át lehet váltani macedón dénárra. Kratovo-ban nincs pénzváltó.

Árak: Macedónia árai valamivel kedvezőbbek Magyarországnál, de nagyságrendelik megegyeznek. Az éttermek terén széles a lehetőség, így lehet olcsón is megvacsorázni. Belépők múzeumokba fillérekbe kerülnek, de gyakran ingyenesek.
Okmányok: Érvényes személyi igazolvány vagy útlevél