Az Ohridi-tó Európa egyik legidősebb, legtisztább és legmélyebb tava, melynek kétharmada Macedóniához, egyharmada Albániához tartozik. 

Az Ohridi-tó a Balkán-félsziget földtörténetileg legrégibb és legmélyebb tava Macedónia és Albánia határvidékén. A tó sajátos ökoszisztémával rendelkezik, eddig több mint kétszáz csak itt honos endemikus fajt írtak le, s ennek köszönhetően 1979-ben az Ohridi-tó felkerült a UNESCO természeti világörökségi listájára, amelyet 1980-ban Ohrid-régió elnevezéssel kiterjesztettek Ohrid és környéke történelmi és kulturális emlékeire.

A tó átlagos mélysége 155 méter, legmélyebb pontja 288 méter. Vízgyűjtő területe 2600 km2, s elsősorban a tó keleti oldalán lévő föld alatti források táplálják, de a közeli, magasabban fekvő Preszpa-tó vize is az Ohridi-tóba áramlik át, szintén föld alatti járatokon keresztül. Vizének 60%-át a Fekete-Drin vezeti el az Adriai-tengerbe, a fennmaradó rész elpárolog. A viszonylagosan kis méretű vízgyűjtő terület és a szintén csekély elpárolgási veszteség miatt az Ohridi-tó vízkicserélődési ciklusa hetven évre tehető. Források táplálta, szűrt vize kevés mikrobiológiai szennyezéket vagy tápanyagot tartalmaz (oligotróf), oxigénben gazdag, s ennek köszönhetően rendkívül tiszta, helyenként 20 méteres mélységig is le lehet látni.

Az Ohridi-tónak – a Bajkál- és a Tanganyika-tóhoz hasonlóan – rendkívül sajátos ökoszisztémája van, az itt élő fajok mintegy fele (a puhatestűek 80%-a) endemikus, azaz csak az Ohridi-tóban honos. Eddig több mint kétszáz endemikus fajt írtak le a fitoplanktonoktól az algákon, a laposférgeken és a puhatestűeken keresztül a gerincesekig. Ez utóbbiak között számon tartanak nyolc ponty- és két lazacfélét (ohridi lazac – Salmo letnica, belvika – Acantholingua ohridana stb.)