RÉSZLETES PROGRAM

A macedón főváros másik fele pedig nyugatias, hatalmas épületek, és szobrok százai díszítik a Vardar folyó környékét, mely a hírhedt “Skopje 2014” terv során készült el. Emellett szó lesz az itt született Teréz anyáról (Kalkuttai Szent Teréz) és az 1963-as földrengésről is, mely elpusztította Szkopje ⅔-át.
A városban lehetőséged lesz megismerni a macedón tradicionális ételeket, enni egy jó csevapot vagy pljeskavica-t ajvárral, inni hozzá egy jéghideg Szkopszko sört vagy egy jó macedón bort, vagy éppen egy rakiját. Megkóstolhatod a bureket, a tavce gravce-t, ihatsz egy jó török kávét vagy teát is. Szkopjében mindenki megtalálja a kedvenc helyét!
KOKINO, AZ ŐSKORI CSILLAGVIZSGÁLÓ
A Kokino egy bronzkori obszervatórium (csillagvizsgáló) 30 km-re Kumanovo-tól, 1010-1030 méter magasan található. 2001-ben fedezték fel véletlenül bolgár és macedón kutatók és azt állapították meg hogy a kr.e 19-6. századból származik a hely. 2009-ben a macedónok fel akarták vetetni a Kokino-t az UNESCO Világörökség listájára, de elutasították a kérelmet. A kilátás pedig gyönyörű!
A Kuklica vagy másnéven kőbabák egy igen furcsa látnivaló, hiszen az oszlopok hasonlítanak emberi formákra, amely miatt egy legenda is tartozik a helyhez, a másik talán valószínűbb, hogy természetes erózió alakította ki, bármelyiknek hiszünk misztikus élményben lesz részünk! A Kuklica előtt pedig egy szuper macedón etno étterem is található, ahol ebédelni fogunk!
KRATOVO, AHOL MEGÁLLT AZ IDŐ
Hogy meglegyen a 3. K-betűs látnivaló is, íme Kratovo, amely egy pár ezres picike település, de nem is ez a lényeg, hanem hogy az egésznek olyan hangulata van, mintha a középkorban megállt volna az idő. Több száz éves házak, hangulatos utcácskák és a régi idők romantikája veszi körül a várost. Hidak, tornyok és egy ismeretlen város, amiről valószínűleg nem sokan hallottak. Itt található a Shancheva ház is, ami közel 300 éves, a házat pedig tradicionális macedón stílus övezi, így átélhetitek milyen lehetett az élet itt régen. Az élmény fenomenális és felejthetetlen. Aki szeretné pedig akár meg is szállhat itt! Természetesen nem marad el a macedón gasztronómiával való megismerkedés sem.
MATKA-KANYON (a főképen)
A Matka-kanyon Szkopje mellett található csodaszép természeti látnivaló, ahol számos kikapcsolódási lehetőség nyílik: lehet kirándulni a hegy oldalán kivájt túraútvonalon, lehet hajókázni, mely során a Vrelo-cseppkőbarlangot is meg lehet nézni, lehet kajakozni-kenuzni is. Bármelyik programot választja az ember remek élményben lesz része, elég a képet megnézni, mert ez vár ránk!
Napi tervezett bontás:
- nap: Érkezés Szkopjébe reggel, városnézés, közben szünettel, délután szállás elfoglalása Szkopjében, szabadprogram. Este közös vacsora
- nap: Kokino, Kuklica, Kratovo, szállás elfoglalása Kratovo-ban, este macedón gasztro program
- nap: Délelőtt városnézés Kratovo-ban, Matka-kanyon, délután szállás elfoglalása Szkopjében (fakultatív program Kamnik borkóstoló), utána szabadprogram
- nap: Utazás haza
(Ez csak egy tervezet, mely kis mértékben változhat)
Az ismertebb látnivalókon túl megmutatjuk a térség rejtett értékeit, elviszünk olyan helyekre is, ahova másképpen nehezen jutnál el. A Balkánhoz személyesen kötődve többet tudunk a régióról, így nem csak a „kötelezőket” tudhatod meg, hanem mindazt ami színesíti, gazdagítja a térség megértését: helyi ízeket, szokásokat, történeteket. Az élményekre helyezzük a hangsúlyt, biztosítva elegendő szabadidőt a területek önálló felfedezéséhez is.
Túra nehézsége: A túra bárki számára könnyen teljesíthető, a Kokino-hoz egy 20 perces kényelmes séta vezet fel a hegyre, de ez az átlagember számára könnyedén teljesíthető. Ezen felül nem lesz kifejezetten hosszú, nehéz séta. Sok pihenő és megálló lesz.
RÉSZLETEK:
IDŐPONT: 2024. április 21-24. (vasárnap-szerda)
UTAZÁS:
Oda: Április 21 (vasárnap) 8:20 – 9:45 Budapest – Szkopje (WizzAir)
Vissza: Április 24. (szerda) 6:40 – 8:05 Szkopje – Budapest (WizzAir)
Macedónián belül saját 20 fős, modern, légkondicionált kisbusszal fogunk utazni.
SZÁLLÁS:
2 éjszaka Szkopjében – Hotel de Koka: 3 csillagos modern, új építésű szálloda a belvárosban 2 ágyas vagy franciágyas szobákban, saját fürdőszobával, Wifi-vel.
1 éjszaka Kratovo-ban
“A” szállás: Hotel Kratis, modern 2 ágyas vagy franciaágyas szobákban, saját fürdőszobával, Wifi-vel.
“B” szállás: Shancheva macedón tradicionális ház: a szálláson 1 db 1 ágyas, 1 db 2 ágyas és 1 db 4 ágyas szoba található, így lehetséges hogy ezen szállás során nem tudunk saját szobát biztosítani. A szállás régies, fából készült, de jó állapotú, kényelmes ágyakkal és felújított fürdőszobával (1 fürdőszoba van a házban). WiFi és konnektor is van mindenhol. A ház közel 300 éves, de minden működik és különleges élmény az itt tartózkodás. Nyugodt szívből ajánljuk mindenkinek, tökéletes élmény és egyáltalán nem kell lemondani a kényelmi szempontokról. Érdemes elolvasni a booking.com értékeléseket, amin 9,5 csillagos értékelése van! Fontos tudnivaló, hogy reggelit sajnos a ház nem tud biztosítani, reggelizni a Hotel Kratis-ban lehet csak.
RÉSZVÉTELI DÍJ: 89.900 Ft. / fő december 24,-ig való előleg befizetés esetén, utána 97.900 Ft. / fő
Az ár tartalmazza:
- Macedónián belüli utazást különbusszal
- A felsorolt szállásokat (2 éjszaka Szkopje, 1 éjszaka Kratovo)
- Reggelit a 2.,3., és 4. napon
- Tradicionális macedón ételkóstolót Kratovo-ban, a Shancheva ház látogatásával
- magyar nyelvű idegenvezetést és asszisztenciát az út teljes ideje alatt.
Az ár nem tartalmazza: repülőjegy (vásárlása egyénileg is történik, de mi is meg tudjuk venni, ha kell), belépők (kb 5-10 euró/fő), biztosítás, egyéb fogyasztások
Helyszínen fizetendő: 2. napi ebéd etno étteremben, Kamnik borkóstoló
Az ár 400 Ft/euró árfolyamig érvényes.
FIZETÉSI RÉSZLETEK:
Az utalási adatokat jelentkezéskor küldjük.
40.000 Ft. / fő jelentkezéskor
49.900 Ft. (dec. 24-ig való előleg befizetés esetén, utána 57.900 Ft.) április 1.-ig
Lemondási feltételek:
Az indulás napjától számított 40 – 25 nap közötti lemondás 30.000 Huf / fő bánatpénz megfizetése mellett történhet. 25 napon belüli lemondásra nincsen lehetőség. Amennyiben a túra meghiúsulna, úgy a befizetett összeg visszautalásra kerül.
JELENTKEZÉS:
TELTHÁZ! Az utazásra nincsen szabad hely, várólistára lehet csak jelentkezni. Ajánljuk figyelembe másik macedóniai utazásunkat: https://www.balkaninfo.hu/macedonia-es-az-ohridi-to-kincsei-utazas-2024/
Jelentkezni a balkaninfo.hu@gmail.com mail címen lehet. Kérjük az e-mailben írja le telefonos elérhetőségét és a jelentkezők nevét.
Az utalási adatokat jelentkezéskor küldjük.
További információ a 06 30 623 1644 telefonszámon is kérhető Kalcakosz Tamás túravezetőtől.
ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK:
Fizetőeszköz, fizetés: macedón dénár, forinttal nem lehet fizetni. Bankkártyával általában lehet fizetni (de kisebb boltokban és kisebb éttermekben nem)
Pénzváltás: Nem érdemes itthon dénárt venni a rossz árfolyam miatt, Szkopjében számos helyen lehet eurót dénárra váltani. Tehát Magyarországon váltsuk át a forintot euróra, amit kint át lehet váltani macedón dénárra. Kratovo-ban nincs pénzváltó.
Árak: Macedónia árai valamivel kedvezőbbek Magyarországnál, de nagyságrendelik megegyeznek. Az éttermek terén széles a lehetőség, így lehet olcsón is megvacsorázni. Belépők múzeumokba fillérekbe kerülnek, de gyakran ingyenesek.
Okmányok: Érvényes személyi igazolvány vagy útlevél (utazáshoz képest legalább még 6 hónapig való érvényesség kell)