Folytatjuk a 2019-es Eurovíziós Dalfesztivál balkáni fellépőjének bemutatását, Szerbia következik.
Szerbiát Nevena Božović fogja képviselni a 2019-es Eurovíziós Dalfesztiválon. Szerbia nem számít amatőrnek az Eurovízión, nyertek is már dalversenyt és általában jó teljesítményt nyújtanak. A koszovói szerb énekesnő mindössze 24 éves, 11 éves korában már kiadta első kis lemezét.
Zenei karrierje 2007-ben kezdődött, amikor Szerbia színeiben versengett a Junior Eurovíziós Dalfesztiválon. A dalversenyen Piši mi című dalával végül harmadik helyezett lett, ami holtversenyben az ország minden idők legjobb junior eurovíziós szereplése, a 2010-es dalukkal. 2009-ben részt vett a Herceg Noviban megrendezett Sunčane Skale fesztiválon Ti című dalával. 2012-ben jelentkezett a The Voice szerb változatának második évadába, ahol végül másodikként végzett.
A Moje 3 tagjaként a 2013-ban hazáját képviselte az Eurovíziós Dalfesztiválon. A lánycsapatnak nem sikerült továbbjutnia a döntőbe, az elődöntőben 46 ponttal a 11. helyen végeztek a Ljubav je svuda című dallal. Ugyanebben az évben új dalt adott ki Pogledaj mecímmel. A 2015-ös Eurovíziós Dalfesztiválon a szerb zsűri tagjaként értékelte a produkciókat. 2019-ben Jasno mi je című dalát jelölték a szerb MAC díjátadón az év legjobb elektropop dala címen, amit sikerült megszereznie. Ugyanezen a díjátadón Karolina Gočevával közösen adták át az év legjobb férfi pop dalának járó díjat. Az előbb említett évben sikerült bejutnia a Beovizija nevű szerb eurovíziós nemzeti döntőbe, amit végül megnyert, így ismét, de ezúttal szólóban, ő képviseli Szerbiát az Eurovíziós Dalfesztiválon, Kruna című dalával.
Korábban bemutatott ország Eurovíziós dala: