Egy merész ötlettől vezérelve vágtunk neki az első macedón bortúrának és alig egy órával a megérkezést követően már vörösbort iszogattunk túránk első állomásán. A hegyek közt megbúvó, szőlőtőkékkel övezett borászat elegáns szobákkal és a helyi termékek, borok megismerésével várt, utóbbit a remek kilátással bíró toronyszobában szervírozva. A helyi és környékbeli borfajták megismerése után néptáncos bemutatót élvezhettünk a kertben, majd közös vacsorával zártuk a napot.

Túránk második napján ellátogattunk az ország és a térség legnagyobb borászatába, majd az ókori Stobi mozaikjait csodálhattuk meg, végül az ország egyik feltörekvő borászatában jártunk, ahol helyi ételek mellett a helyi sommelier mutatta be termékeiket.

Túránk harmadik napját szkopjei városnézéssel kezdtünk, a velünk utazók megtudhatták milyen változást hozott az 1963-as földrengés, mi célja volt a folyómenti partszakasz beépítésének, ellátogattunk a Szkopjéban született Teréz anya emlékházába, ittunk egy hamisítatlan török kávét, elmondtuk hogy került egy ortodox templom a bazár közepébe és elmentünk a város legnagyobb mecsetéhez.

A városnézés után sokan a Balkán legnagyobb keresztjéhez majd a Matka-kanyon felé vették az irányt, ahol hajóra szállva Európa talán legmélyebb vízalatti barlangja, a Vrelo felszín feletti részét csodálhatták meg. Az estét egy bazárban elfogyasztott közös vacsorával zártuk.

Az utolsó nap a bazár forgatagát élvezhettük, hogy borokkal és élményekkel felszerelkezve hazafelé induljunk.

És hogy mi szerepelt a borkóstolók kínálatában?
Žilavka
Stanushina Rosé
Cabernet Sauvignon
Vranec
Muscat Ottonel
Alexandria fehér cuvée (Rajnai rizling)
Viognier Special Selection
Alexandria Rozé cuvée (Muscat Hamburg, Cabernet Sauvignon, Merlot)
Vranec Special Selection
Barovo cuvée (Kratošija, Vranec)
Stobi Cuvée (Rkaciteli, Žilavka, Chardonnay)
Rosé Cuvée (Cabernet Sauvignon, Merlot, Shiraz)
Antigona Cuvée (Vranec, Pinot Noir, Cabernet Sauvignon)
Veritas Cuvée (100% Vranec)